A hét végén debütált az amerikai mozikban a Shrek harmadik része, és a kicsiktől a nagyokig sokak által kedvelt zöld ogre és barátai igazán kellemes meglepetéssel örvendeztették meg alkotóikat: a film 122 millió dollár bevételt hozott vetítésének első három napján, amivel miden idők legjobb értékét érte el az animációs filmek között, és a harmadik legjobbat minden egyéb filmet is figyelembe véve.
Szakértők arra számítottak, hogy a harmadik rész nem tudja tromfolni a második sikerét, amely 108 milliót hozott első hétvégéjén, amivel tartotta az eddigi rekordot.
A Pókember 2 két héttel ezelőtt 151,1 milliós bevételt hozott bemutatkozásakor, ám szakértők úgy vélik, nem ez a film lesz az idei szezon rekordere, hanem Karib-tenger kalózai sorozat harmadik része, amely e hét végén, a Memorial Dayjel meghosszabbított hétvégén mutatkozik be.
A Shrek sorozat egyébként eddig összesen 1,4 milliárd dollár bevételt hozott a DreamWorks stúdiónak világszinten, amivel ez a legtöbb hasznot produkáló animációs film a mozi történetében.
