Oroszország nem látja értelmét, hogy megtartsa részesedését a német–francia repülőgép- és űripari vállalkozásban, az EADS-ban, ha nem vehet részt egy új generációs repülőgép közös fejlesztésében a társaság legjelentősebb vállalkozásával, az Airbusszal. Az állami tulajdonú VTB bank 5 százalékos részvényese az EADS-nak és a szintén állami kézben lévő United Aviation Corporation (UAC) tárgyalásokat folytat az EADS-szel a közös repülőgépgyártás feltételeiről.
Ha az EADS és az UAC között partnerkapcsolat épül ki, akkor van értelme ennek a részesedésnek, ha nem, akkor nincs értelme megtartani – mondta újságíróknak, Arkagyij Dvorkovics, Vlagyimir Putyin elnök vezető gazdasági tanácsadója. Az EADS súlyos anyagi gondokkal küszködik az Airbus órásgépe, az A380-as szállításának késlekedése miatt. Tavaly átszervezésbe kezdtek ennek nyomán, amit több ezer ember elbocsátásával jár, és a cég állami segítségre szorulhat túlélése érdekében. Így a tőkekivonás lehetősége tovább szorongathatja az amúgy is nehéz helyzetben lévő céget.
