Áprilisban 1,9 százalék volt a 12 havi infláció az eurózónában, ami megegyezik a márciusi adattal – jelentette az Ecostat, 0,1 százalékponttal felfelé módosítva 1,8 százalékos előzetes becslését. Márciushoz képest 0,6 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak. Az élelmiszerek éves összehasonlításban 2,5 százalékkal drágultak, ám az olajárak csak 0,4 százalékkal. A Lehman Brothers elemzői szerint az áremelkedés üteme főként bázishatások, nevezetesen az éves összehasonlításban 9,3 százalékkal csökkenő energiaárak miatt maradt az Európai Központi Bank (ECB) 2 százalékos célszáma alatt. A termelői árak alakulása mindazonáltal az árnyomás erősödésére utal: ezek februárban 2,9, márciusban 2,7 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban. Az ECB egyik elemzése szerint az élénk gazdasági növekedés, a bérek emelkedése és az olajárak esetleges újabb megugrása az év hátralévő részében nyomást gyakorolhat a fogyasztói árakra. Az ECB általános várakozás szerint júniusban 25 bázisponttal, 4,00 százalékra emeli az eurót használó 13 ország alapkamatát.
