BUX 142682.25 0,66 %
OTP 46800 0,19 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Deripaszka az energiaiparban is terjeszkedne Oroszországban

2007. május 16. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ legnagyobb alumíniumgyártó vállalata, az orosz RusAl el akar indulni az ország energiatermelő cégeinek privatizációs tenderein, hogy biztos hátteret teremtsen rengeteg elektromos energiát fogyasztó alumíniumkohóinak. A társaság, amely a világ alumíniumtermelésének egynyolcadát produkálja, megkezdte összesen 2,3 milliárd dollárba kerülő alumíniumkohójának építését Bogucsányban. Az üzem kezdetben évi 600 ezer, később 1 millió tonna alumínium előállítására lesz képes, és a tervek szerint rajta kívül még négy hozzá hasonló kohót építenek Szibériában. Ebben a projektben a RusAl partnere a Hydro OGK, a világ egyik legnagyobb vízerőmű-üzemeltetője. Mint Alekszandr Buligin, a RusAl vezérigazgatója elmondta a Reutersnak, inkább meglévő erőművek megszerzésével akarják bővíteni energiaellátó kapacitásukat, mint újak építésével, ezért indulnak a privatizációs tendereken. A RusAlt az állam bábáskodása mellett márciusban hozták létre a RusAl és a SuAl alumíniumcégekből, a svájci Glencore International AG nyersanyag-kereskedő cég 14 százalékos részesedésével. A társaság többsége Oleg Deripaszka mágnás kezében van, aki a moszkvai Finansz magazin szerint 21,2 milliárd dolláros vagyonával jelenleg a leggazdagabb orosz üzletember. Deripaszka a hírek szerint tavaly részesedést vásárolt az egyesült államokbeli General Motorsban is, amit fokozatosan 10 százalékra akar emelni. Ezzel növelné az ugyancsak a tulajdonában lévő GAZ teherautógyár esélyeit egy olyan együttműködés kialakítására, ami elősegítené a GAZ exportját. Deripaszkának emellett meghatározó érdekeltsége van a kanadai Magna International autóalkatrész-gyártóban is.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor

Ez is érdekelhet