Megvalósulhat az Európai Bizottság (EB) terve: néhány hónapon belül akár 70 százalékkal csökkenhetnek az EU-n belül a határokon átnyúló mobilos telefonálás költségei, az úgynevezett roamingkiadások. Fabio Colasanti, az EB távközlési osztályának vezetője a tagországok és az EB képviselőivel, illetve jogászokkal folytatott tárgyalása után közölte a Reutersszal, hogy sikerül kompromisszumos javaslatot kialakítani a roamingdíjplafon tekintetében, amit az EB a tagországok és az Európai Parlament (EP) elé terjeszthet. E szerint a külföldről kezdeményezett hívásokért percenként maximum 49 eurócentet, a fogadott hívásokért maximum 24 centet számlázhatnának a szolgáltatók. A végső döntéshez még némi időre van szükség, így várhatóan a nyár vége előtt nem lép érvénybe az új szabályozás, és az előkészítésben részt vevő felek megállapodtak abban is, hogy most elfogadott limitek három évig maradnak érvényben. A javaslat megszületését kiterjedt alkudozás előzte meg. Az EB eredetileg 40, illetve 15 centes plafont szeretett volna, ám az unió német elnöksége – engedve azoknak a német, görög, olasz, spanyol szolgáltatóknak, amelyek igén szép summát tesznek zsebre a turisták telefonálásaiból – 60 és 30 centes ajánlattal élt.
