A közös statisztikai nyilvántartás kezdete, 1993 óta a legalacsonyabb szintre, 7,2 százalékra csökkent a munkanélküliség márciusban az eurózónában a szezonálisan kiigazított adatok szerint a februári 7,3 százalék után – jelentette az Eurostat. Ez azt jelenti, hogy 12,1 millióról 10,8 millióra esett az állástalanok száma. Európa vezető gazdasága, Németország élen járt a csökkenésben: egy hónap alatt kilencezerrel, 3,845 millióra csúszott vissza az állástalanok száma – derül ki a német statisztikai hivatal adataiból. A foglalkoztatás növekedése nyomán szakértők szerint emelkedhetnek a bérek és nőhet a fogyasztás a régióban, a szakértők nem zárják ki, hogy az Európai Központi Bank a júniusra várt 25 bázispontos emelés után az idén még egyszer szigorít. Az eurózóna feldolgozóiparának beszerzési menedzserindexe (PMI) áprilisban a 13 hónapos mélypontot jelentő márciusi 55,4 ponton maradt, de még így is bőven a növekedést a visszaeséstől elválasztó 50 pontos határ felett van. Ez azt jelenti, hogy immár a huszonkettedik egymást követő hónapban emelkedett a feldolgozóipar teljesítménye.
