Ha teljesülnek az idei évre vonatkozó előrejelzések, akkor 2003–2007-ben produkálhatja a leggyorsabb ötéves növekedési periódusát a világgazdaság az elmúlt harminc évben – vélik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzői.
Az elmúlt fél évben visszaeső olajárak segítik a pozitív tendenciát, ennek megfelelően a 2006 szeptemberi 4,9 százalékos jóslatról 5 százalékra emelték a világgazdaság 2007-es növekedésre adott előrejelzésüket. Fontosnak tartották ugyanakkor megjegyezni, hogy az olajárak hullámzása kockázati tényezőt jelent. Pozitív fejlemény az is, hogy az USA külkereskedelmi deficitje novemberben 2005 júliusa óta a legalacsonyabb szintre süllyedt.
Az IMF úgy véli, a viszonylag erős növekedés megkönnyíti az országoknak, hogy nyitottabbá tegyék gazdaságukat. Ennek jegyében a szervezet azt ajánlja a kormányoknak, hogy kezdjék újra a tavaly megszakított világkereskedelmi tárgyalásokat, amelyek eredményeként csökkenhetnek a szabadkereskedelem útjában álló akadályok.
