Idén eddig 79 ember halt meg madárinfluenzában, több, mint az ezt megelőző három évben összesen. Legutóbbi áldozatait Egyiptomban szedte az emberre is veszélyes H5N1-es vírusváltozat, ahol egy nagyobb család három tagját vitte el a kór. Az eset, amelyben egy 15 éves lány, egy 26 éves férfi és egy 30 éves nő vesztette életét, egy a fővárostól, Kairótól 80 kilométerre lévő faluban történt. Az áldozatok beteg madarakkal érintkeztek. Egyiptom – Magyarországhoz hasonlóan – az év elejétől kezdve küszködik a madárinfluenza-járvánnyal, az észak-afrikai országban eddig összesen 18 emberi megbetegedést regisztráltak, amelyek közül 10 végződött halállal.
A H5N1 vírus egyébként eddig a világ 10 országában 261 embert fertőzött meg, akik közül 157-en haltak meg – derül ki az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adataiból. Talán némi optimizmusra adhat okot, hogy 2006 júliusa óta csak 26 új megbetegedést jelentetek négy országból, míg az év első felében még 88 esetre derült fél, amelyek 8 országban történtek. Ugyanakkor az óvatosság nem árt: a legutóbbi egyiptomi halálesetekben szerepet játszó H5N1 vírust nemzetközi laboratóriumokban is megvizsgálják, hogy kiderüljön nem alakult-e ki a kórokozó emberről emberre gyorsan terjedő változata.
