Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A tavaly tavasszal megreformált stabilitási és növekedési megállapodás tapasztalatait összegezve Joaquín Almunia, az Európai Bizottság monetáris politikáért felelős tagja pozitívan értékelte, hogy a tagállamok több erőfeszítést tesznek költségvetési hiányuk ledolgozása érdekében. Franciaország és Németország, amelyek éveken át büntetlenül törték át a költségvetés deficit plafonját – a maastrichti kritériumok között engedélyezett GDP-arányos 3 százalékot –, „jó útra tért”.
A Strasbourgban, az Európai Parlamentben tegnap ismertetett bizottsági jelentés emlékeztetett arra: a felülvizsgált paktum arról is rendelkezik, hogy előnyös gazdasági klíma esetén a kormányok egyfajta vésztartalékot képeznek és igyekszenek évi fél százalékkal csökkenteni kiadásukat. Ennek azonban nem sok jelét látni. Tavaly és idén az euróövezet tagországai államháztartásának átlagos deficitje 2,4 százalékos volt, jóllehet a gazdaság látványos, legalább kétszázalékos növekedési pályára lépett. Vagyis bár jelentősen megugrott a büdzsé bevétele, ezt nem fordítják a költségvetési egyensúly elérésére vagy tartós biztosítására – erről árulkodik a jövő évi előrejelzés is, amely a növekedés fenntartása mellett is csak 0,1 százalékos deficitcsökkentést mutat. Pedig a tartalékképzés éppen arra az esetre szolgálna, amikor nehezebb évek jönnek és a kormányoknak mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. Ebből a fél százalékból kellene olyan strukturális reformot finanszírozni, amely hosszú távon is csökkenti az állam terheit. A „jobb félni, mint megijedni” receptet követve elkerülhetővé válnak a nagyobb megrázkódtatások, hiszen sokéves tapasztalat mutatja, hogy az egészséges államháztartás könnyebben élénkítheti a ciklikusan visszaeső gazdaságot. A bizottsági jelentés hangsúlyozza, hogy a stabilitási paktum reformja lehetővé tette, hogy a túlzott hiány lefaragására ésszerű határidőket állapítsanak meg, jobban figyelembe vegyék a gazdaság állapotát, beleértve a szélesebb nemzetközi hatásokat, a rugalmasság elvét követve pedig az országspecifikus tényezők is látókörbe kerülnek.
