Több mint hétmilliárd dolláros befektetés, 120 ezer alkalmazott és kilencmilliárd eurós nyereség 2004-ben – ezek az adatok jellemzik a Capital című román gazdasági hetilap szerint Románia húsz legnagyobb, külföldi tőkével működő vállalatát. Mint a Transindex beszámol az elemzésről, az 1990 utáni befektetések elsősorban a mobilszolgáltatás, a gépkocsigyártás, az üzemanyag-forgalmazás, a cementgyártás és a kiskereskedelem felé irányultak.
A húsz vállalat Románia bruttó nemzeti termékének (GNP) 15 százalékát adja. A listát a Petrom privatizációját megnyerő osztrák olajipari társaság, az OMV vezeti. Az osztrákok 669 millió eurót fizettek a társaság részvényeinek 33,34 százalékáért, és további 830 millió euróval növelték a Petrom tőkéjét.
Noha a Mol nem tudta megszerezni a Petromot, mégis sikerült a román piacon megerősítenie pozícióját azzal, hogy a múlt év végén átvette a Shell töltőállomás-hálózatát, s a 17. helyen áll.
Az Orange, amely harmadik a Capital listáján, egyúttal a harmadik legnagyobb európai piacát köszönheti Romániának. Ősszel azonban a Vodafone átveszi a Connex társaságot, ezzel az ország második legjelentősebb befektetőjévé válik. Cserébe ötmillió előfizetőt kap, és ezzel megszerzi ötödik legnagyobb piacát Európában – Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Spanyolország után.
Az ország negyedik legjelentősebb befektetője, a Renault 2006-ig további 300 millió eurót szeretne a pitesti Dacia gyár fejlesztésére fordítani, így teljes beruházásának összege meghaladja az egymilliárd eurót.
