Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tudósíthattam 1978-ban arról, hogyan ünnepelték a lengyelek Karol Wojtyla pápává választását, aztán a legnagyobb jelentőségű, első hazalátogatásáról, amely 1979 óta kitörölhetetlen nyomot hagyott Lengyelországban. Láthattam, ahogy szokásokkal és hagyományokkal mit sem törődve kivitte az istentiszteleteket a katedrálisokból a szabad ég alá, ahol egyszerre százezrek láthatták és hallhatták az ő pápájukat, tapsolták meg, biztatták és éljenezték – miséken cseppet sem, de II. János Pálnál már megszokott módon. És most újra ott lehettem, s szemtanúja voltam annak, hogyan búcsúztak a lengyelek első, s talán utolsó pápájuktól.
Senki sem tudja, ki tette le az első mécsest a II. János Pál nevét viselő varsói sugárút járdájának szélére, és kik a többi sok ezret, amelyek hosszú kilométereken át világították be az utat, s kik cserélték a kialvókat újakra. Azt sem lehet tudni, ki indította útjára ez első sms-t, amelynek nyomán több mint 150 ezren gyűltek össze a pápa halála után a Pilsudski nevét viselő téren, napokkal az első „hivatalos” gyászmise előtt. A lengyelek gyászolták pápájukat, aki ugyan az egyetemes egyház feje volt, de ők elsősorban a magukénak érezték.
Hihetetlen tömegek mozdultak meg: a miséken százezrek vettek részt, s mivel a pápának Varsóban nem volt kegyhelye, ösztönösen a Pilsudski teret „nevezték ki” azzá – első, 1979-es hazalátogatásán itt mondta el nagy hatású beszédét. A teret átkeresztelik, és itt fog állni szobra is – mert ezt akarják az emberek. A téren a gyászhét alatt a misék közti időben is ezrek imádkoztak és virrasztottak gyertyaszigetek és egy mécsesekből kirakott hatalmas kereszt körül. Az egész környéket szinte folyamatosan lezárva tartották az autóforgalom előtt a gyalogosok védelmében. Egyik este éppen a Pilsudski térre néző szállodámhoz gyalogoltam, amikor befejeződött a mise, s velem szemben mintegy százezer fiatal indult meg gyertyával, mécsessel a kezében – felejthetetlen látvány. A belváros egyébként szinte kihalt volt, az autóforgalom a szokásosnak a töredékére csökkent, de gyalogost is keveset lehetett látni. A máskor igencsak lezser lengyelek öltözködése is megváltozott: soha még ennyi embert, főleg fiatalt, nem láttam öltönyben, s nőket feketében, mint most – jól meg is nézték a színes ruhás turistákat. Az összességében milliókat megmozgató események alatt egyetlen incidenst, még lopást sem jegyeztek föl.
Nem tudni, ki kiáltotta elsőként: „Szent!”, de alig néhány nap elég volt hozzá, hogy Józef Glemp lengyel egyházfő kijelentse: ugyan a szentté avatási szertartás elhúzódhat, de azért a lengyelek nyugodtan imádkozhatnak II. János Pálhoz, hiszen tudják, hogy szent volt. Sokan szeretnék, ha ő lenne Lengyelország védőszentje – nem biztos, hogy az előírásoknak megfelelően évekig kell várni rá. Lengyel szakértők emlékeztettek arra, hogy éppen ő volt az, aki az előírásos procedúra végigjárása nélkül avatott szenteket – amihez az új pápának is joga lesz.
