BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Hitelboom hajtja a bolgár gazdaságot(KIMARADT!!!)

2005. március 31. csütörtök, 16:26

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bulgária bruttó hazai terméke tavaly 5,6 százalékkal bővült a 2003-as 4,5 után. A trend ráadásul további gyorsulásra utal, az utolsó negyedévben ugyanis 6,2 százalékos volt a növekedés. A lendület a szófiai statisztikai hivatal jelentése szerint elsősorban a szolgáltatásoknak volt köszönhető, azon belül is a bankhitelek 50 százalékos emelkedésének. Ennek nyomán az import is megugrott, és az IMF már a gazdaság túlhevülésének veszélyére figyelmeztetett. A kivitel 13,1, a behozatal 14,1 százalékkal emelkedett az év során. Az egy főre jutó GDP az uniós átlag 30 százalékát teszi ki, és ezzel Bulgária a tagországok és a csatlakozásra váró államok közül csak Törökországot előzi meg. A román gazdaság tavaly 8,3 százalékkal emelkedett, a török pedig ennél is gyorsabban, 9,9 százalékkal. A lassúbb növekedésben elemzők szerint szerepet játszhat a valutatanácsi rendszer, amely az erős euróhoz köti a leva árfolyamát, s ezzel rontja a bolgár áruk versenyképességét.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet