A korábbi adatok felülvizsgálata során ráadásul kiderült: a gazdaságot a harmadik negyedévben sem 0,1 százalékos növekedés jellemezte, ahogy azt a statisztikai hivatal korábban jelezte, hanem júliustól októberig 0,3 százalékos visszacsúszást produkált.
Az első félév jó teljesítményének köszönhetően azonban 2004 egészét tekintve még így is látványos volt a növekedés, a szigetország GDP-je a naptári évben 2,6 százalékkal emelkedett, a leggyorsabb ütemben 1996 óta.
A bejelentés nem annyira rázta meg a tokiói értéktőzsdét, a piacon csak a gazdasági növekedéstől nagyban függő szektorok részvényei gyengültek. Az irányadó index 0,4 százalékkal csúszott vissza, a Nikkei 11 601 ponton állt a piac zárásakor.
