Januárban már a negyedik egymást követő hónapban csökkent az orosz olajtermelés, amit a Reuters szakértői a szezonális tényezők mellett az egykor legnagyobb olajexportőr, a Jukosz Kreml által kierőszakolt feldarabolásának tulajdonítanak. A kitermelés a moszkvai energiaügyi minisztérium jelentése szerint napi 9,28 millió hordóra csökkent a decemberi 9,33 millióról és a tavaly szeptemberi, 9,42 millió hordós posztszovjet csúcsról. Éves összehasonlításban csak 3,7 százalékos volt a növekedés, szemben a korábbi két számjegyű ütemmel.
Oroszország olajtermelése mindig is erősen kiszolgáltatott volt az időjárási tényezőknek: télen mindig csökken a szibériai hideg miatt. Az export az olajkikötők körzetében tomboló viharok miatt januárban napi százezer hordóval, 3,92 millió hordóra esett az előző hónaphoz képest. A további károk a politikai viharoknak tudhatók be. A Jukosz szétverése, legfőbb termelőegysége, a Juganszknyeftyegaz átjátszása az állami Rosznyefty cég kezébe az új tulajdonos ígéretei ellenére ahhoz vezetett, hogy a kitermelés a Juganszknál szokásos napi 1,040 millió hordóról 1,002 millió hordóra esett. A Rosznyefty azonban az akvizíció révén így is a harmadik legnagyobb olajtermelő lett Oroszországban a Lukoil és a TNK-BP után.
