Jerzy Hausner lengyel gazdasági miniszter tegnap egy kereskedelmi rádiónak nyilatkozva annak a véleményének adott hangot, hogy a közeljövőben sem esély, sem lehetőség nincs kamatcsökkentésre, mert a következő hónapokban nőni fog az infláció. Ha azonban a jegybank monetáris politikai tanácsa (RPP) legalább semleges álláspontra helyezkedne a kamat jövőbeli mozgását illetően, az csökkentené a monetáris szigorítással kapcsolatos félelmeket és bátorítaná a befektetéseket. Azzal kapcsolatban, hogy 2004-ben a zloty 13 százalékot erősödött az euróval szemben, a miniszter kijelentette: a nemzeti valuta erejének vannak előnyei és hátrányai, de további erősödése már ártana a gazdaságnak.
A kormány állítólag a bank vezetésével mára tervezett találkozót is fel akarta használni, hogy rávegye az RPP-t: következő, február 24–25-én esedékes tanácskozásán változtassa előrejelzését szigorításról semlegesre. Egy ilyen módosítás lehetőségét az RPP tagjai már februárra elképzelhetőnek minősítették múlt heti ülésük után. Egyes elemzők véleménye ennek ellenére az, hogy erre ugyanúgy nincs esély, mint a kamatcsökkentésre, amivel szemben a bank legfőbb érve, hogy a kormány nem tesz eleget a magas strukturális költségvetési hiány mérséklése érdekében. A jegybank kérésére azonban a jövő hétre halasztották a tanácskozást, amelynek hivatalos témája az euró bevezetésének stratégiája. A cél, hogy elősegítsék az eurózónába való belépés előtti költségvetési és monetáris politika koordinálását és megvitassák, milyen időpontot tűzzenek ki célul a közös pénz bevezetésére. Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani Varsóban a 2009-es dátumot.
