Hongkong egész történelme, még az angol uralom alatt is ezer szállal kötődött Kínához csakúgy, mint gazdasága. Legfőbb szerepe mindig az volt, ami most, hogy a világ legnépesebb országának kapuja legyen a Nyugat, a világpiac felé. Sokan tartottak attól, hogy egyrészt azzal, hogy a Kínai Népköztársaság (KNK) különleges közigazgatási körzetévé válik, másrészt mivel a maga a KNK is nyitott a világ felé, elveszíti ezt a szerepet, azonban a tények nem ezt bizonyítják. A város gazdasági fontosságának elismerését jelenti a CEPA (Closer Economic Partnership Arrangement), Hongkong és Peking szabadkereskedelmi megállapodása, amely az első ilyen szerződés, amit a KNK kötött. Azért hívják szorosabb gazdasági partnerségi szerződésnek, mert szabadkereskedelmi megállapodás hivatalosan csak két ország között jöhet létre – az „egy ország – két rendszer– egyezmény miatt azonban Hongkong nem tekinthető idegen országnak.
A 2004. január 1-jével életbe lépett megállapodás a szárazföldi Kínába irányuló hongkongi export 90 százalékát vámmentessé tette, a többit is fokozatosan felszabadítják. A szabályokat jelentősen liberalizálták. Így például leszállították a befektethető tőke alsó határát, lehetővé tették, hogy a hongkongiak százszázalékos tulajdonosai lehessenek számos ágazatban kínai vállalatoknak, és a liberalizációt kiterjesztették a szolgáltatásokra is – márpedig ezek adják Hongkong bruttó hazai termékének 85 százalékát.
Az áruknak azonban ahhoz, hogy vámmentességet élvezhessenek, hongkongiaknak kell lenniük, vagyis értékük 30 százalékban ott kell készüljenek – viszont hongkongi gyártásúnak minősülnek azok a cikkek, részegységek stb., amelyeket a KNK-ban levő, de hongkongi tulajdonban levő üzemek állítanak elő. Ráadásul a 30 százalékba beleszámítanak a kutatási és fejlesztési, valamint a tervezési költségek. A kedvezményekre azok a vállalatok jogosultak, amelyeket bejegyeztek Hongkongban, legalább 3–5 éve működnek ott, a városban fizetnek nyereségadót és személyzetük legalább 50 százaléka helyi alkalmazott.
A kínai üzlet iránt érdeklődő külföldieknek a hongkongi szakemberek azt ajánlják, hogy fektessenek be vagy vásároljanak részesedést egy CEPA-jogosult helyi vállalatban, az árutermelő cégek pedig részben kihelyezhetik gyártásukat egy ilyen vállalkozáshoz.
