A gazdasági vonatkozású tevékenységeinket segítő körülmény, hogy a meglehetősen depolitizált, főként az üzleti élet lehetőségeire koncentráló hongkongi közeg számára a kereskedelmi befektetési, idegenforgalmi kontaktusok – a magyar kapcsolatfejlesztési koncepcióban egyébként is prioritást élvező – kérdései „fogyaszthatóak”, s érdeklődésre tartanak számot.
Kereskedelmi kapcsolatok
Hongkongi szempontból hazánk megnövekedett jelentőségét tükrözi, hogy régiónkban mind az export, mind az import oldalán magasan a legnagyobb piacuk Magyarország, s térségünk többi országának itteni forgalma együttvéve sem éri el a magyart.
A magyar exportot 100–150, az importot 650–700 cég bonyolítja le. A kétoldalú kereskedelmet alapvetően a multinacionális vállalatok határozzák meg, viszonylag kevés társaság nagy részarányt képvisel, ezért nagy ingadozásnak vannak kitéve az adatok. Hongkongi hivatalos közlés szerint 2002-ben közbeszerzési pályázatokon 3 magyar tendergyőzelem született (gyógyszeripari-gyógyászati termékek), összesen mintegy 1,1 millió dollár értékben.
A hongkongi adatok szerint a Magyarországról származó, a korábbi évekkel összevetve nagy értékű behozatal zömét (nagy valószínűséggel dominánsan multinacionális cégek magyar gyártókapacitásaiból eredő) elektronikai és híradástechnikai termékek és alkatrészek teszik ki.
Beruházások és a háromoldalú kooperáció kérdése
A kereskedelem gyors fejlődéséhez a beruházási kapcsolatok még nem tudtak felzárkózni, bár az elmúlt időszakban itt is voltak ígéretes fejlemények. 2002 őszén az egyik legnagyobb hongkongi üzleti csoport, a Hutchison Whampoa legfrissebb európai akvizíciója nyomán hongkongi kézbe került a magyarországi Rossmann drogérialánc, mely az elkövetkező két és fél–három évben a hálózat további gyors bővítését tervezi.
Az elsősorban a Kínai Népköztársaságot célba vevő hongkongi beruházások bármely más régióba való érdemi átterelése nem reális várakozás, de a hongkongi operációs központú multik tőkebevonási megnyerésére egy-egy, a Hutchisonéhoz hasonló akvizíciós területen, vagy esetleg a telekommunikációban esély kínálkozhat. További lehetőség hongkongi (vagy részben hongkongi) kisebb vagy közepes cégek letelepedése termelési kapacitásokkal, amely a hazánkban működő multik beszállítói lehetnek. A költségtényezők, s a munkaintenzív ágazatok tömeges kínai relokációja miatt azonban itt is csak a tudásintenzív ágazatokban lehetünk versenyképesek.
A háromoldalú kooperációs projektek kapcsán még 2001-ben kormányzati szintű megbeszélésen is felmerült esetleges magyar–hongkongi–kínai együttműködés lehetősége a pekingi kormány által támogatott nyugat-kínai fejlesztési projektekben.
E tekintetben említésre érdemes fejlemény, hogy a pekingi és a hongkongi misszió együttműködésének eredményeként 2002 novemberében hongkongi résztvevői is voltak a GKM–KÜM–ITDH delegáció shenzheni road show-jának. Hasonló akciók a továbbiakban is támogatásra érdemesek, főként azt figyelembe véve, hogy az itteni statisztikai adatok és üzleti szervezetektől nyert információk alapján egyre evidensebb: gazdasági kapcsolataink egy meghatározó szegmense zajlik már most hongkongi közvetítéssel a tágabban vett dél-kínai piac irányába.
