BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Stabilan ötven dollár fölött az olaj

Valamennyi szakértő szerint indokolatlan az olajárak emelkedése, ám azok mégsem hallgatnak rájuk, s minden kategóriában megdöntötték tegnap az eddigi csúcsokat.

2004. szeptember 28. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára 1983, a kontraktusos kereskedés bevezetése óta a legmagasabbra emelkedett tegnap, 50,57 dollárra, és később se ment le 50 dollár alá, míg a londoni Brent nyersolaj szintén rekordot döntött 46,80 dollárral, ahonnan csak 46,50-ig ereszkedett. Az újabb árhullám Nigériából indult el, ahol a felkelők „népirtással” vádolták meg az olajtársaságokat, és közölték, hogy október elsejével hadat üzennek nekik. A leginkább érintett Shell és Agip szerint sem a vád, sem a fenyegetés nem új, és nem hagynak fel a kitermeléssel. Ennek ellenére sem ez, sem Szaúd-Arábia azon bejelentése nem nyomta le az árakat, hogy tovább növeli termelését.
A világ olajexportjának több mint felét adó OPEC már most is 30 millió hordó olajat termel ki naponta, és mint elnöke, Purnomo Yusgiantoro indonéz olajügyi miniszter tegnap kijelentette, a szervezet képtelen letörni az árakat. A baj azonban nem a kitermeléssel van. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezérigazgatója, Claude Mandil kijelentette, hogy a kínálat meghaladja a keresletet, csupán a veszélyhelyzetek szülte félelmek nyomják fel az olajárat, így értelmetlen volna stratégiai tartalékokat a piacra dobni. Loyola de Palacio, az Európai Unió energiaügyi biztosa úgy nyilatkozott, hogy a november másodikai amerikai elnökválasztás után mérséklődni fog az árnyomás – írta a Reuters, alapvetően azonban az egész árhullámot spekulációs eredetűnek minősítette.
Miközben Gerhard Schröder német kancellár hangsúlyozta, hogy pánikra semmi ok, a magas olajárnak is csak korlátozott hatása van a világgazdaságra, legfőbb szakértői – Hans Eichel pénzügy- és Wolfgang Clement gazdasági miniszter – szerint mind a német, mind a globális gazdasági növekedést veszélyezteti a tartósan magas olajár, és meg kell találni a módját egyetlen tényleges oka, a spekuláció letörésének.
Az üzemanyagárak „tehetnek” arról is, hogy bár az év első nyolc hónapjában 18,7 százalékkal nőtt a légitársaságok utas- és 14,2 százalékkal teherforgalma, nemzetközi szövetségük, az IATA úgy látja: idén a vártnál 10 milliárd dollárral többet kénytelenek üzemanyagra költeni, emiatt összesen 3-4 milliárd dolláros veszteséggel fogják zárni ezt az évet.

Barabás János T.
Barabás János T.

Ez is érdekelhet