Kinek épül 200 millió dollárért a varsói repülőtér új terminálja, az Okecie 2 – teszi fel a kérdést a repülőteret használó 19 légitársaság, köztük a lengyel LOT is. Az egymással ádáz konkurenciaharcot vívó vállalatok ezúttal összefogtak, és közös nyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy véleményük megkérdezése nélkül épül az új varsói terminál. A Okecie 2-t a légikikötőket üzemeltető állami vállalat (PPL) egy olyan pályázat keretében építteti, amelynek eredményét a legfelső számvevőszék minden szempontból törvénysértőnek minősítette – de a közlekedési minisztérium mégis jóváhagyta. A PPL vezérigazgatója, Zbigniew Lesiecki pedig úgy rendelte el az építkezés megkezdését, hogy eszébe se jutott konzultálni a tervekről a légitársaságokkal, amelyek az épület használói lesznek, pedig a LOT még azt is felajánlotta, hogy kész beszállni az építkezés finanszírozásába, ha figyelembe veszik észrevételeiket. A Gazeta Wyborcza értesülései szerint a polgári légi felügyelethez igen kritikus hangú levelet intézett a nemzetközi légiszövetség (IATA), amely élesen elítélte a PPL-t, amiért az semmiféle együttműködésre sem hajlandó a légitársaságokkal.
