A Lufthansa - szemben a 2002-ben elért 717 millió eurós nyereséggel - tavaly 980 millió euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A gyenge teljesítmény mögött többek közt befektetéseinek 700 millió eurós leírása áll, de jelentős csökkenés volt megfigyelhető az üzemi eredmény szintjén is, mely 718 millió euróról 30 millió euróra esett vissza. Az azonban bizakodásra adhat okot, hogy a légitársaság utolsó negyedévi üzemi nyeresége 180 millió eurót tett ki, és jót tehet a cég teljesítményének a tavalyi iraki háború és a SARS-vírus után ismét megélénkülő ázsiai jelenlét is.
A vállalat azzal is elbüszkélkedhetett, hogy több mint egymilliárd eurós tartozás-állományát sikerült a felére csökkentenie. A légitársaság úgy döntött, a mérleg egyensúlyba hozása érdekében idén nem fizet osztalékot a részvényeseinek (tavaly 0,60 eurót fizettek minden egyes papír után).
