Tíz év óta először tavaly zsugorodott a német gazdaság: 2003 egészében 0,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) – jelentette a szövetségi statisztikai hivatal. A visszaesés az első félév recessziójának következménye, az első két negyedév 0,2, illetve 0,1 százalékos GDP-csökkenését nem tudta ellensúlyozni a második hat hónap export vezérelte szerény gyarapodása – emlékeztet a Bloomberg. Az egész éves adat egyben azt is jelenti, hogy a költségvetési hiány 2003-ban elérte a GDP 4 százalékát; ez az arány már 2002-ben is 3,5 százalékra rúgott, jócskán túllépve az EU-ban megengedett 3 százalékos limitet.
Európa legnagyobb gazdasága harmadik éve nem képes lendületet venni: 2002-ben alig 0,2 százalékkal, 2001-ben 0,8 százalékkal bővült. A Dow Jones által megkérdezett elemzők stagnálást vártak 2003-ra, így a zsugorodás kellemetlen meglepetésként érte a piacot; ezt az sem ellensúlyozta, hogy a statisztikai hivatal közleménye szerint a 0,1 százalékos GDP-csökkenés valójában stagnálást jelent. A tavalyi negyedik negyedév adatait a statisztikai hivatal csak február 12-én teszi közzé, a Goldman Sachs az éves mutató alapján úgy kalkulál, hogy akkor 0,5 százalékos lehetett a növekedés. Ez valószínűleg az erősödő exportnak volt köszönhető, mindazonáltal a 135 ezer exportőr, illetve nagykereskedő céget képviselő BGA szövetség elnöke, Anton Börner csaknem elveszett évnek minősítette a tavalyit. Az idei kilátásokról viszont optimistán nyilatkozott, abból kiindulva, hogy a világ minden térségében nekilódult a gazdaság.
A német GDP harmadát adó export 1,1 százalékkal gyarapodott tavaly – derül ki a tegnap közzétett jelentésből –, ami különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy az euró ez idő alatt 21 százalékkal erősödött a dollárral szemben. Elemzők szerint az idei teljesítmény is nagyrészt a kivitel alakulásától függ majd, tekintve hogy kicsi az esély a tavaly 0,2 százalékkal gyengülő magánfogyasztási kiadások beindulására. Gerhard Schröder kancellár reformcsomagjának idén januártól életbe lépő intézkedései nyomán 8,9 milliárd euróval ugyan csökkennek az adóterhek, ami a fogyasztás fellendülésével kecsegtet, ám ez tovább veszélyezteti a 3 százalékos limit betartását. A magánfogyasztásnál is rosszabbul alakultak a beruházások: a gépek és berendezések terén 4 százalékkal estek vissza a 2002. évi 9,1 százalékos zuhanás után, az építőipariak pedig 3,4 százalékkal csökkentek.
