A New Yorktól Detroiton és Clevelanden át Torontóig és Ottawáig számos egyesült államokbeli és kanadai várost sújtó áramszünet helyi idő szerint délután 4 óra körül, a legnagyobb csúcsidőben következett be, tízezrek rekedtek a metrókban, milliókat kellett evakuálni a hivatalokból - a tőzsde már épp bezárt, de a zárás utáni kereskedési rendszert már érintette a csapás.
New York repülőtereit lezárták - a legfrissebb hírek szerint lassan helyreáll a rend - , az utcai forgalmat megbénította a tömegközlekedési eszközök leállása, illetve a közlekedési lámpák hiánya. A telefonhálózat összeomlása arra legalább jó volt - idéznek helyi megfigyelőket a hírügynökségek - , hogy az emberek kevésbé tudták riogatni egymást azzal, amire először mindenki gondolt: terrortámadás.
Ennek valószínűségét a szakemberek hamar kizárták, az első vélemények szerint egy pennsylvaniai atomerőműben történt valami baj, ami miatt leállt az áramszolgáltatás, s ez aztán automatikusan végigfutott egy csaknem 10 ezer négyzetkilométeres terület egész hálózatán. Más hírek szerint a kiinduló pontot a Niagaránál kell keresni, ahol a villám csapott bele egy erőműbe.
Becslések szerint az áramszünet miatt 61 ezer megawatt kapacitás esett ki, ez 49 millió háztartás ellátásához elegendő. Ez azt jelenti, hogy a mostani áramszünet nagyobb az 1965. novemberinél, amelyet 30 millióan szenvedtek meg az USA keleti részén.
