Második Bosman-ügy bontakozhat ki az Európai Unió sportéletében, miután egy lengyel kosárlabdázónő Franciaországban pert nyert a szövetség ellen, amiért nem játszhatott ottani csapatában. Liliana Malaja 1998-ban került a Strasbourg csapatához, játszani azonban egyszer sem játszhatott, mivel az érvényes megkötés szerint egyszerre csak két EU-n kívüli játékos lehet a pályán, és ezt a kvótát mások töltötték be. Malaja pert indított a francia kosárlabda-szövetség ellen, amit most meg is nyert - írta a Bloomberg. A bíróság indoklása szerint nem lett volna szabad megtiltani a pályára lépését, mivel ez ellentétes azzal a kereskedelmi megállapodással, amelyet az EU még 1991-ben kötött 24 másik országgal, köztük Lengyelországgal. A megállapodást a jelenlegi tíz közép- és kelet-európai tagjelölt ország, köztük Magyarország is aláírta. Malaja ügyvédje, Michel Patot szerint az ítélet „kataklizmatikus" jelentőségű, ugyanis azt jelenti, hogy a szóban forgó 24 ország sportolói megszorítás nélkül szerepelhetnek az EU-országok csapataiban - írta a Bloomberg. Nem egész nyolc évvel ezelőtt Jean-Marc Bosman belga labdarúgó ügyében született hasonló horderejű döntés, akkor az Európai Bíróság úgy rendelkezett, hogy az EU-n belül nem lehet állampolgársági alapon korlátozni a játékosok pályára lépését. Philippe Piat, a 15 ezer európai focistát tömörítő FIFPro szakszervezet elnöke szintén úgy vélekedett, hogy a Malaja-ügy hatása nem fog Franciaországra korlátozódni. Persze, ha a francia kosárlabda-szövetség az Európai Bírósághoz fellebbez, az ügy jócskán elhúzódhat, s így könnyen megeshet, hogy csak az EU bővítésének 2004. májusi első hulláma után zárul le jogerősen.
(NAPI)
