Éles bírálatokat fogalmaztak meg a Handelsblattnak nyilatkozó közgazdászok azzal az új szavazati mechanizmussal kapcsolatban, amelyet az Európai Központi Bank a valutaunió bővítését követő időszakra dolgozott ki. A decemberben elfogadott (NAPI Gazdaság, 2002. december 9., 2. oldal), várhatóan február elején hivatalos javaslatként a brüsszeli bizottság és az Európai Parlament elé terjesztendő modellt azért bírálják, mert az állítólag visszatér a nemzeti gondolkodásmódhoz, s a monetáris politikai döntéseknél túlzott befolyást ad a kisebb tagállamoknak.
Mint a Handelsblatt által készített - Nagy-Britanniával, Svédországgal és Dániával, valamint Ciprussal és Máltával nem számoló, Bulgária és Románia valutauniós tagságát viszont már megelőlegező - táblázatból kitűnik, az eurózóna gazdaságának mintegy 80 százalékát adó első ötös csoport négy szavazattal rendelkezne az ECB-nek a tagországok jegybankelnökei által alkotott igazgatótanácsában, míg a fennmaradó 20 százaléknyi gazdasági súlyra 11 szavazat jutna (a csoportokon belül az egyes országok jegybankelnökei rotációs elv szerint osztoznak majd a szavazatokon). Ez az aránytalanság még súlyosbodna is, ha a britek is átveszik a közös fizetőeszközt, hiszen Nagy-Britannia az első ötös csoportba kerülne az euróövezet második legnagyobb gazdaságaként, kiszorítva Hollandiát. Elképzelhető, hogy a svéd és a dán csatlakozás esetén Magyarország a második csoportból - amely a mindenkori tagországok felét foglalja magában - átcsúszna a harmadikba.
Jelenleg az ECB igazgatótanácsa szinte minden kérdésben konszenzusos döntést hoz - ebben a tanács mellett a Wim Duisenberg vezette hattagú elnökség is részt vesz -, ám a nagyarányú bővítés után ez a gyakorlat már nem tartható fenn. Emiatt vált szükségessé a szavazati rendszer reformja, amely azonban a kritikusok szerint a gazdasági súly és a szavazati súly aránytalansága miatt ellentétes a monetáris politika kívánalmaival. A döntéshozatalnál ugyanis nem a tagországok számára, hanem a valutaunió gazdasági körülményeire kell tekintettel lenni. A Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) például kifejezetten a gazdasági súly szerint osztják föl a voksokat a tagállamok között, míg a Federal Reserve-nél az a megszorítás él, hogy a regionális kormányzók grémiuma nem szavazhatja le az elnökséget. Az ECB javasolta modell egy speciális veszélyt is rejt az árstabilitás tekintetében: minthogy a második és a harmadik csoportba kerülő új keleti tagok gazdasága egy ideig még várhatóan nagyobb sebességen pörög, mint a régieké, ezért nekik ahhoz fűződik majd érdekük, hogy a kamatpolitika engedje a magasabb inflációt, és szavazati súlyukat e cél elérésére fogják felhasználni.
P. Z.
Papp Zoltán