BUX 139979.56 0,65 %
OTP 45900 0,83 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Több milliárd dollár kárt okoztak a kikötői blokádok

Holtpontra jutottak a tárgyalások az amerikai dokkmunkások szakszervezete, valamint a kikötőket üzemeltető hatóságok (Pacific Maritime Association, PMA) között, amelyek célja a kikötők zárlatának feloldása és a munka felvétele lett volna. A dokkmunkások elutasították a PMA legutóbbi bérajánlatát, mire a PMA nyolc nappal ezelőtt lezárta a kikötőket, aminek következtében eddig a Csendes-óceáni régió eddig több milliárd dolláros veszteséget könyvelt el. Mivel a tárgyalások továbbra is eredménytelenek a figyelem középpontjába a Fehér Ház került.

2002. október 7. hétfő, 13:55

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A vitában részt vevő két fél bűnbakot keresve egymásra mutogat. A szakszervezet azzal vádolja a PMA-t, hogy számos dolgozót el kívánnak bocsátani, a maradékot pedig földönfutóvá tenni, míg a PMA szerint a szakszervezet célja munkásait az Egyesült Államok legjobban fizetett fizikai dolgozóivá tenni. A problémák fő forrása, hogy a júliusig meghosszabítandó új kollektív munkaszerződés szerint a PMA számos munkahelyet egységesíteni szeretne új technológiák (például vonalkód-leolvasók) üzembe helyezésével. A munkások szerint ez számos dolgozó elbocsátásához vezetne, így szerződésbe kívánták foglalni, hogy az új technológiák miatt egyetlen munkás sem veszíti el állását.
Mivel a vasárnapi 14 órás tárgyalás nem vezetett eredményre, most minden szem a washingtoni Fehér Ház felé fordult. Számos szakértő bízik abban, hogy Bush elnök az 1947-ben született Taft-Hartley törvényre hivatkozva elrendeli a blokád feloldását, és lehetőséget biztosít a munkásoknak a munka újrafelvételére. A törvény kimondja, hogy amennyiben egy sztrájk, vagy blokád a nemzet biztonságát fenyegeti az elnök elrendelheti annak feloldását 80 napra, amíg úgymond "csillapodnak a kedélyek". Bush szóvivője már bejelentette, hogy az elnök megegyezés híján kész felszólítani a feleket a blokád feloldására, időpontot azonban nem említett. A törvényre legutóbb Jimmy Carter elnök a bányász-sztrájk feloldása kapcsán hivatkozott 1978-ban.
A helyzet azért is sürgető, mert a blokád miatt már több mint 200 hajó vesztegel a kikötőkön kívül lehorgonyozva, amelyek közül jónéhány romlandó árut szállít a fedélzetén. A PMA számításai szerint a blokád minden egyes napja mintegy egymilliárd dollár veszteséget okoz az országnak, a nyugati parti államokban pedig a kiesés gazdasági recesszióval fenyeget.

Kummer Krisztián
Kummer Krisztián

Ez is érdekelhet