A Vivendi Universal SA mégsem adja el amerikai zenei és szórakoztatóipari érdekeltségeit, és megtartja a Cegetel mobilcégben lévő részesedését is - jelentette a Bloomberg hírügynökség. A társaság mozgásterének megnövekedését hitelező bankjaival folytatott tárgyalásaitól várja, amelyek állítólag készek 3 millió euróval növelni a társaság hitelkeretét.
A párizsi székhelyű társaság ugyancsak megtartja fizetőstévé üzletágát a Canal Plus-t és a közmű-részleget - jelentette be Jean-Rene Fourtou vezérigazgató egy a részvényesekhez és a dolgozókhoz írott levélben. A vezérigazgató arra tett ígéretet, hogy szeptember végéig 3 milliárd eurót szerez a bankoktól.
Fourtou egyébként 19 milliárd eurós adósságot örökölt elődjétől Messier-től, amit 10 milliárdos eszközértékesítésből szeretne csökkenteni. "Amikor július 3-án átvettem a céget, az az összeomlás szélén volt" - így Fourtou - "a helyzet továbbra is érzékeny, de megtaláltam a válságból kivezető utat". Ennek kissé talán ellentmond a vezérigazgató dilemmája: a Vivendinek el kell döntenie, hogy médiacég marad-e, vagy inkább a távközlés és a közművek felé nyit és többségi részesedést szerez a Cegetel-ben és a világ legnagyobb vízműcégében a Vivendi Environment SA-ban. A Vivendit egyébként Messier építette egy 149 éves közműcégből az AOL Time Warnerrel versenyre kelő médiabirodalommá.
Fourtou a múlt héten 10 milliárdos eszközértékesítést jelentett be, aminek fele kilenc hónapon belül valósulna meg. A társaság 12,3 milliárd eurós veszteséggel zárta az első félévet, amiben a legnagybb tételt 11 milliárd euró értékben a goodwill leírások jelentették.
Az új hitelekről egy hét bankból álló csoporttal tárgyal a társaság, melynek tagjai a BNP Paribas SA, a Citigroup Inc., a Credit Agricole Indosuez, a Credit Lyonnais SA, a Credit Suisse Group, a Societe Generale SA és a Deutsche Bank.
