BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Gyorsabb növekedést vár az eurózónától az EU

Az EU brüsszeli bizottsága váratlanul felfelé módosította az eurózóna első és második negyedévi GDP-növekedésére adott becslését, mert már jobban bízik az USA gazdasági fellendülésében és az elemzőkkel ellentétben a belső keresletben is. Az ECB szerint is emelkedő pályára állt a térség gazdasága, de a bank komoly bizonytalansági tényezőt lát az olajárban.

2002. április 11. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Eurostat végleges adata szerint a tavalyi utolsó negyedévben háromhavi összehasonlításban a korábban közöltnek megfelelően 0,2 százalékkal zsugorodott a bruttó hazai termék (GDP) az eurózónában. (Ez nyolc év óta az első negyedéves csökkenés.) A múlt év egészében a GDP 1,5 százalékkal nőtt ugyanitt. Az év utolsó három hónapjában a beruházások 0,7 százalékkal, az export 0,6 százalékkal csökkent, míg a magánkiadások csak 0,1 százalékkal bővültek. A 15 tagú EU egészére az Eurostat 0,1 százalékos GDP-zsugorodást, a teljes évre pedig 1,6 százalékos növekedést mutatott ki.

Ezek után a Dow Jones szerint az elemzők körében általános meglepetést keltett, hogy az EU brüsszeli bizottsága a korábbinál kedvezőbben ítéli meg az eurózóna első három hónapban nyújtott teljesítményét, illetve a folyó negyedévét. A bizottság az egy hónappal korábbi 0,1-0,4 százalékról 0,2-0,5 százalékra módosította az első negyedévi GDP-növekedési becslését és 0,4-0,7 százalékról 0,5-0,8 százalékra a második negyedévit. Az indoklás szerint a fellendülés már megkezdődött, mert a vártnál erősebb az USA gazdaságának növekedése és a magánfogyasztás a korábban feltételezettnél mérsékelten gyorsabban bővül. A Bloomberg által megkérdezett elemzők ezzel szemben úgy vélik, hogy bár az export valóban jól teljesít, de a belső fogyasztásban nincs lendület és a magas olajár visszafoghatja a növekedési ütemet. A hordónkénti ár minden 10 dolláros emelkedése mintegy 0,3 százalékpontot visz el a GDP-bővülésből.
Az Európai Központi Bank (ECB) havi jelentése szintén arra figyelmeztet, hogy az olaj árának megugrása igen jelentős bizonytalansági tényező a főleg a raktárkészletek feltöltésének köszönhető fellendülés gyorsaságát és erősségét illetően. A bank leszögezi, hogy a márciusban 2,5 százalékos 12 havi infláció a 2 százalékos célkitűzés alá süllyed, de egyúttal hangsúlyozza: a magas olajár valamivel nagyobb áremelkedést okozhat, mint azt korábban becsülték, így az infláció csökkenése a korábban becsültnél tovább tarthat. A belső fogyasztás ugyanakkor gyakorlatilag nem okoz áremelkedési nyomást - derül ki a jelentésből. A Reuters elemzőket idézve rámutat: az ECB egyelőre kiváró monetáris álláspontra helyezkedett, de következő kamatdöntése szinte biztosan a jelenleg 3,25 százalékos irányadó kéthetes repokamat-minimum emelése lesz.
B. P. A.

Bana Péter
Bana Péter

Ez is érdekelhet