Utoljára fél évvel ezelőtt mért szintre emelkedett az EU brüsszeli bizottságának az eurózóna gazdasági hangulatát jelző indexe: a februári 99,3 pontot márciusban 99,5 pont követte. A mutató némileg elmaradt a 99,6 pontot valószínűsítő piaci konszenzustól, így megerősítette a várakozásokat, hogy az Európai Központi Bank (ECB) igazgatótanácsának mai ülésén nem nyúl az eurózóna jelenleg 3,25 százalékos irányadó kéthetes repokamat-minimumához. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint most már az összes jövőbeli teljesítményt előrejelző adat arra utal, hogy gyorsul a növekedési ütem a térségben, bár a fogyasztói bizalom egyelőre nem eredményezett számottevő fellendülést.
A részindexek közül a 25 ezer iparvállalat megkérdezése alapján számolt ipari bizalomindex jelentősen emelkedett, a 75 ezer háztartás megkérdezése alapján kalkulált fogyasztói bizalomindex pedig stagnált. Az ipari bizalom a három legnagyobb gazdaságban, Németországban, Franciaországban és Olaszországban egyaránt nőtt és csak Ausztriában, Görögországban, valamint Luxemburgban csökkent - mutatott rá a Dow Jones. A brüsszeli bizottság közleménye szerint a gazdasági bizalom pozitív alakulása főként az iparban tapasztalható kedvező tendenciáknak köszönhető, míg a fogyasztói bizalomindex alakulása arra utal, hogy a fogyasztók a következő két hónapban nem számítanak pénzügyi helyzetük javulására. A bizottság ugyancsak tegnap közzétett, az üzleti hangulatot a rendelésállomány, a készletek, és a várakozások összegzése alapján mérő indexe, amely a novemberi mínusz 1,19 pont óta folyamatosan emelkedik, a februári mínusz 0,86 pontról márciusban szintén hat hónapos magasságba, mínusz 0,62 pontra ugrott.
A fogyasztói bizalom erőtlensége nem független attól, hogy a munkanélküliségi ráta a januárival megegyezően februárban is 8,4 százalék maradt. Az inflációs nyomás erősödése szintén a fogyasztói bizalmat apasztaná, de az ipari termelői árak februárban csak 0,1 százalékkal emelkedtek, míg éves szinten 1,1 százalékkal csökkentek. Az energiahordozók termelői árai azonban 0,4 százalékkal drágultak egy hónap alatt, ami figyelmeztető jel, hiszen az olajár utóbbi napokban tapasztalt meredek emelkedése is előbb-utóbb beszűrődik a fogyasztói árakba, amelyek márciusban éves szinten 2,5 százalékkal nőttek.
B. P. A.
