A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) áprilisi határidős jegyzése 24,51 dolláron, közel hat hónapos csúcsponton állt a New York-i árutőzsde pénteki zárásakor, miután a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) pénteken úgy döntött, hogy további három hónapig, azaz június végéig érvényben tartja a napi 21,7 millió hordós kitermelési kvótát. A tíz országot tömörítő kartell 22-28 dollár között kívánja tartani a hét különböző olajfajtából képzett kosárárat, amely a múlt csütörtökön 22,79 dollár volt. - Az ár elérte a sáv alját, de reményeink szerint a globális gazdasági fellendüléssel párhuzamosan emelkedésnek indul - jelentette ki az OPEC tanácskozását követően Alvaro Silva venezuelai olajminiszter.
A szervezet héjái az utóbbi két hónap közel 35 százalékos áremelkedése láttán mindaddig nem hajlandók hozzájárulni a kitermelés növeléséhez, amíg a WTI jegyzése nem éri el legalább a 30 dollárt - írja a Reuters. Az OPEC több tagja is azzal érvel, hogy egyelőre nem látható a globális gazdaság olyan lendülete, amely június előtt indokolttá tenné a kvóta emelését. A kartell legnagyobb termelőjének, Szaúd-Arábiának az olajminisztere mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy ha szükséges, emelik a kínálatot. Rilwanu Lukman, az OPEC elnöke szerint pedig akár napi 7-8 millió hordóval is növelni tudják a kapacitást. A kereskedők és elemzők úgy vélik, hogy az OPEC korábbi kínálatcsökkentése, az amerikai gazdaság vártnál gyorsabb fellendülése, és az Irak elleni esetleges támadás lehetősége miatt az olajár már emelkedő pályára állt.
(NAPI)
