A német kormány a korábbi 1,25 százalékos előrejelzés helyett már csak a bruttó hazai termék (GDP) 0,75 százalékos növekedését várja 2002-re - nyilatkozta a Reutersnak egy neve elhallgatását kérő kormánytisztviselő. A hivatalos becslés szerint a gazdaság 2001-ben is 0,75 százalékkal bővült.
A forrás szerint az ez évre vonatkozó prognózist január végén teszik közzé. A korrekció híre nem teljesen meglepő, mivel Hans Eichel pénzügyminiszter az idei fiskális politikával kapcsolatban már a múlt év végén beszélt egy alternatív forgatókönyvről, amelyben 1,25 százalék helyett 0,75 százalékos GDP-adat szerepel. Ezzel a kormányzati előrejelzés közel kerülne a vezető gazdaságkutató intézetek 0,6-0,7 százalékos prognózisához.
A szövetségi munkaügyi hivatal jelentése szerint decemberben az előző hónaphoz képest szezonális korrekcióval számolva 6 ezerrel, 3,943 millióra nőtt az állástalanok száma. Az emelkedés elmarad a várttól, a Dow Jones és a Reuters által megkérdezett elemzők 18, illetve 20 ezres változást valószínűsítettek előzőleg. A munkanélküliségi ráta 9,5 százalék maradt. Szezonális kiigazítás nélkül viszont - főleg az építőipari tevékenység szokásos téli visszaesése miatt - a novemberi 3,789 millióról 3,964 millióra emelkedett a munkanélküliek száma, a ráta pedig 9,2 százalékról 9,6 százalékra módosult. A tavalyelőtti 3,89 millióval szemben tavaly átlagosan 3,85 millióan voltak állás nélkül, de a havi szám januártól decemberig folyamatosan nőtt.
A jelenlegi szociáldemokrata-zöld kormány 1998-as hivatalba lépésekor a munkanélküliek száma 4 millió fölött volt, és Gerhard Schröder kancellár azt ígérte, hogy a ciklus végére 3,5 millióra csökken. A célkitűzés a múlt év második felében egyre irreálisabbá vált, s novemberben hivatalosan vissza is vonták. Az idén szeptember végén esedékes választások előtt a kormány számára nem kimondottan örömteli, hogy a szám ismét a 4 millióhoz közelít, ráadásul elemzői vélemények szerint ha a gazdaság valamikor az év közepe táján lendületet vesz is, a vállalatok valószínűleg még hónapokon át nem fognak létszámot növelni. A kormány ezért most meg akar állapodni a szociális partnerekkel egy olyan szisztémáról, amelyben a munkavállalók alacsony bérért alkalmaznának embereket, a kormány pedig kiegészítené a fizetést. A költségvetés számára ez olcsóbb lenne, mint a munkanélküliségi járulék folyósítása, az alacsony fizetésért munkát vállalók pedig a segélynél több pénzt vihetnének haza.
P. Z.
