Decemberben a vártnál nagyobb mértékben, 49 pont fölé emelkedett az euróövezet szolgáltatási szektorának aktivitását jelző index. Az Európai Központi Bankot nehéz helyzetbe hozhatja, hogy az árak alakulását jelző részindexek is jócskán erősödtek novemberhez képest, miközben a 12 havi infláció decemberben csak 2 százalék volt.
A novemberi 46,9-ről tavaly decemberben 49,2 pontra emelkedett az eurózóna szolgáltatási szektorának beszerzési menedzser indexe, melyet a Reuters megbízásából az NTC Research állít össze több mint kétezer vállalat megkérdezése alapján. Az előzetes elemzői konszenzus 47,4 pont volt. A mutató negyedik hónapja van 50 pont alatt - az ennél alacsonyabb érték az aktivitás zsugorodását, a magasabb a bővülését jelzi -, de a vártnál nagyobb emelkedés után az index akár már januárban átlépheti a fellendülés határát. A decemberi fejlemény különösen jelentős annak fényében, hogy a szolgáltatási szektor az eurózóna gazdasági kibocsátásának 60 százalékát adja.
A valutaunió három legnagyobb gazdasága közül az index csak az amerikai piac szűkülése által leginkább sújtott Németországban maradt alatta az 50 pontnak, a decemberi érték itt 48,3 volt a novemberi 45,1 után. A második legnagyobb gazdaságban, Franciaországban, az index 48,4-ről 50,1 pontra, míg a harmadik helyen álló Olaszországban 48,7-ről 50,8 pontra emelkedett. Az eurózónán kívüli Nagy-Britanniában 49,4 ponton állt az index a novemberi 47,3 után. Az euróövezet fő indexén belül a jelenlegi üzletmenet részindexe 44,2-ről 47,9-re, a várakozási részindex 55,7-ről 58,9-re emelkedett. Az input-árak részindexe 51,8-ról 52,3-ra nőtt, az értékesítési áraké pedig 46,4-ről 49,8-ra változott, vagyis hajszálnyira megközelítette azt a küszöbértéket, amely fölött a szolgáltatások árainak emelkedésére lehet számítani.
Néhány elemző az ár-részindexek alakulása láttán elképzelhetőnek tartja, hogy az Európai Központi Bank (ECB) nem folytatja tovább a monetáris enyhítési kurzust. A további kamatcsökkentés mellett szól viszont, hogy az Eurostat előzetes számításai szerint - melyek a végső mutatóhoz figyelembe veendő adatoknak mintegy a felén alapulnak - decemberben az eurózónában 2,0 százalékra csökkent a 12 havi infláció, ami megegyezik az ECB által kívánatosnak tartott inflációs plafonértékkel.
P. Z.
