BUX 130075.77 -0,43 %
OTP 39900 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az Ifo jövőre minimális német növekedést vár

Az Ifo gazdaságkutató intézet szerint Németország bruttó hazai terméke (GDP) mindössze 0,6 százalékkal bővül 2002-ben. Ez kevesebb mint a fele az intézet korábbi előrejelzésének és lényegesen rosszabb a német kormányzati prognózisnál.

2001. december 19. szerda, 23:59

A német GDP az idei 0,5 százalék után jövőre 0,6 százalékkal nő - áll a müncheni Ifo tegnap kiadott prognózisában. A legrangosabb német gazdaságkutató intézet ezzel jelentősen rontotta az októberben készített előrejelzést, abban ugyanis még az szerepelt, hogy a GDP idén 0,7, jövőre pedig 1,3 százalékkal bővül. A német kormány még most is 1,25 százalékos növekedést vár 2002-re.
Az intézet szerint a téli visszaesést követően a jövő év második negyedétől lassú fellendülés kezdődik a gazdaságban. A Dow Jones által ismertetett prognózis arra épít, hogy az USA gazdasága is magához tér, ami kedvezően hat majd a német termelésre és az exportra. Az idei harmadik negyedévben a GDP 0,1 százalékkal csökkent, az intézet közgazdászai a folyó negyedévre újabb 0,25 százalékos zsugorodást várnak; ha ez bekövetkezik, Németország technikai értelemben recesszióba kerül.
Az Ifo jelentése hangsúlyozza, hogy a sok bizonytalansági tényező miatt most különösen nehéz előre jelezni a gazdaság alakulását.

A 2002-es prognózis azon a feltételezésen nyugszik, hogy jövőre az olajár hordónként átlag 20 dollár lesz, az euró pedig átlagosan 0,95 dollárt fog érni, de az év vége felé már paritásba kerül a dollárral. A számításokat emellett arra alapozták, hogy az Európai Központi Bank (ECB) a jövő év elején 25 bázisponttal leszállítja a jelenleg 3,25 százalékos irányadó kamatot.
Hans Werner Sinn, az Ifo elnöke úgy vélekedett, hogy az ECB-nek megfelelő mozgástere van akár 50 bázispontos enyhítéshez is, de hozzátette: várhatóan nem lesz ekkora kamatcsökkentés. Inflációs oldalról mindenesetre nem volna akadálya a drasztikusabb lépésnek, legalábbis Németországban nem, ahol az Ifo szerint az éves infláció az idei 2,5 százalék után jövőre 1,5 százalék lesz, fél százalékkal alacsonyabb az ECB által kívánatosnak tartott rátánál. Az Ifo 2002-re vonatkozó GDP-növekedési előrejelzése nagyjából összhangban van az esseni és a hamburgi gazdaságkutató intézetekéivel, amelyek 0,6, illetve 0,7 százalékos bővülést várnak. A sorból a kieli IW lóg ki a maga 1,2 százalékos prognózisával, míg a berlini DIW csak januárban teszi közzé új becslését.
P. Z.

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet