Az új belga légitársaságot átveszi a Sabena európai járatait, egy amerikai és néhány afrikai járatát - jelentette az MTI. A Sabena utódja élén is Christoph Müller vezérigazgató áll majd.
A miniszterelnök nyíltan elismerte, hogy a belga ipar és bankvilág néhány nagyvállalata a kormány ösztökélésére szegődött alkalmi befektetőnek az új légitársaság alapításához, hogy a három belga tartomány befektetési segélyeivel együtt összehozzák azt a 200 millió eurót, ami az induláshoz kell.
A kormányfő nem árulta el, mely belga vállalatok adakoztak az új légitársaság indításához, de kiszivárgott értesülések szerint köztük van a négy legnagyobb bank, a félállami áramszolgáltató és hasonló nagyvállalatok.
A DAT most folytatja a tárgyalásokat a Virgin Express légitársasággal a partneri viszonyról vagy esetleg összeolvadásról, utána pedig a maga lábára állva kell megerősödnie a nemzetközi piacon. A mostani befektetők részéről ugyanis többre nem számíthat, hangoztatta a miniszterelnök, ezek a vállalatok nem a számukra ismeretlen légiforgalomban aktívak.
