A lengyel GDP éves szinten 0,9 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévi 2,3 százalék után. A Reuters és a Dow Jones által megkérdezett elemzők ennél kisebb mértékű lassulást, 1,4, illetve 1,3 százalékosat jósoltak előzőleg. A belföldi kereslet az első negyedévi 1,4 százalékos csökkenés után a másodikban újabb 1,2 százalékkal gyengült, ezen belül a lakossági fogyasztás 1,7 százalékkal erősödött, de az állóeszköz-beruházások 8,4 százalékkal zuhantak az első negyedévi 1,5 százalékos emelkedés után.
A szolgáltatások 3,7 százalékkal bővültek, 0,2 százalékponttal felülmúlva az első negyedévi teljesítményt. Elemzők szerint a harmadik és a negyedik negyedévben az éves GDP-adat magasabb lesz, de csak azért, mert a lengyel gazdaság a tavalyi második félévben jelentősen lassult, azaz alacsony a bázis.
Az idei első félévben a GDP 1,6 százalékkal gyarapodott éves szinten, az esztendő egészére 2 százalékhoz közelítő növekedés várható. A GDP-jelentés után a dollár Varsóban 4,1550 zlotyra erősödött a korábbi 4,1490-ről, de még így is gyengébben állt a csütörtöki 4,1570-es záróértéknél. A zloty erősödésének oka, hogy az elmúlt két napban tetemes mennyiségű külföldi tőke áramlott Lengyelországba; a nemzetközi piaci felfordulás közepette a zloty viszonylag biztonságos befektetési célpontnak számít, emellett a lengyel kötvények a magas kamatszint miatt jókora hozamot ígérnek.
Az elemzők egy része arra számít, hogy a holnapi választások után tovább erősödik az árfolyam. A közvélemény-kutatások alapján biztosra vehető a baloldali ellenzék győzelme, egyedül az kérdéses, hogy az SLD és kisebb partnere, a Munka Uniója abszolút többséget szerez vagy koalíciót kell kötniük valamely más párttal. A jelenleg még kormányon lévő Szolidaritás Választási Akció (AWS) az utóbbi időben gyakorlatilag szétesett, népszerűsége a gazdasági lassulás nyomán szükségessé vált szigorító intézkedések, a 16 százalékos munkanélküliség és a politikai botrányok miatt mélyponton van. A piacok azt várják Marek Belka leendő pénzügyminisztertől, hogy kemény intézkedéseket hoz a költségvetési helyzet javítása érdekében. Korrekciós intézkedések nélkül a büdzsé hiánya jövőre 80-90 milliárd zlotyt tenne ki, ám Belka tegnap megerősítette korábbi kijelentését, hogy a deficit nem haladhatja meg a 40 milliárd zlotyt, azaz a várható GDP 5 százalékát.
A leendő pénzügyminiszter a különbözetet a privatizációs bevétel növelésével, bizonyos adókedvezmények megvonásával és a kiadások lefaragásával kívánja fedezni, de fölmerült az is, hogy 8 milliárd zloty, jövőre törleszteni tervezett tb-hátralékot áthoznak 2001-re, vagyis inkább az idei hiányt duzzasztják. Elemzők nem tartják kizártnak, hogy a lengyel jegybank a nemzetközi hullámot követve már a jövő héten mérsékli a kamatokat.
P. Z.
