Az agrárszektort leszámítva havi szinten 113 ezerrel nőtt augusztusban az állástalanok száma az Egyesült Államokban - derül ki a munkaügyi minisztérium tegnap közzétett jelentéséből. Ezzel a munkanélküliségi ráta a júliusi 4,5 százalékról 4,9 százalékra szökött fel, ami történelmi léptékben még mindig igen alacsonynak számít, viszont a legmagasabb mutató 1997 szeptembere óta és kerek 1 százalékponttal rosszabb az eddigi legalacsonyabb, tavaly októberben mért adatnál.
A Dow Jones és a Reuters által megszólaltatott elemzők átlagosan a munkanélküliség 40, illetve 33 ezres növekedését prognosztizálták.
A tévedés azonban kisebb, mint amekkorának elsőre látszik, mivel a júliusi adatot a minisztérium erősen korrigálta: a foglalkoztatottak számának eredetileg közölt 42 ezres csökkenéséből 13 ezres növekedés lett, így a viszonyítási bázis alaposan megváltozott.
A foglalkoztatási helyzet továbbra is a feldolgozóiparban a legrosszabb, ahol a júliusi 71 ezer után augusztusban 141 ezer állás szűnt meg. E szektor a múlt év közepe óta több mint 1 millió munkahellyel lett szegényebb. A szolgáltatások terén augusztusban 23 ezerrel nőtt a foglalkoztatás, főleg a kórházaknak és egyéb egészségügyi intézményeknek köszönhetően; a kiskereskedelmi szférában 26 ezer állást számoltak fel. Elemzők szerint a munkaerő-piaci helyzet alakulása arra fogja késztetni a Fedet - melynek mandátuma az Európai Központi Bankétól (ECB) eltérően a gazdaságélénkítésre is kiterjed -, hogy folytassa a kamatcsökkentési sorozatot. Idén a kamatszint eddig összesen 3 százalékponttal, 3,5 százalékra mérséklődött. A Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) október 2-án ül össze legközelebb.
P. Z.
