BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkennek a megrendelések a német feldolgozóiparban

A májusi emelkedés után júniusban a vártnál nagyobb mértékben, 2,5 százalékkal visszaesett a német feldolgozóipari vállalatok megrendelésállománya. A csökkenést főleg a belföldi kereslet megcsappanása okozta. Elemzőkkel együtt a kormány tanácsadói is túl derűlátónak ítélik a 2 százalékos idei GDP-növekedésről szóló hivatalos prognózist.

2001. augusztus 6. hétfő, 23:59

A szezonális tényezőket figyelembe véve júniusban 2,5 százalékkal gyengült a német feldolgozóipari cégek rendelésállománya a májusi szinthez képest - derül ki a berlini pénzügyminisztérium tegnapi jelentéséből. Májusban a jelentős értékű külföldi megrendelések miatt az állomány 4,6 százalékkal nőtt - idén ez volt az első emelkedés -, és bár számítani lehetett rá, hogy júniusban csökkenés következik be, a Dow Jones és a Bloomberg által megkérdezett elemzők csak 2 százalék körüli visszaesést vártak. Az egy évvel korábbinál a júniusi megrendelésállomány 2,4 százalékkal volt alacsonyabb.
A külföldi megrendelések továbbra is viszonylag erősek voltak, havi szinten csak 0,4 százalékos csökkenést regisztráltak, ugyanakkor a belföldi megrendelések értéke 4,5 százalékkal visszaesett. Elemzők különösen aggasztónak tartják, hogy a német ügyfelek májushoz viszonyítva 8,5 százalékkal kisebb értékű megrendelést adtak le állóeszközökre, ami a kibocsátás gyengülését vetíti előre. A fogyasztási javakra vonatkozó megrendelések - a bel- és külföldiek együttesen - 0,7 százalékkal emelkedtek. Jelentős különbség mutatkozott földrajzi szempontból is: a nyugatnémet tartományokban a megrendelések 2,2 százalékkal, míg a GDP egytizedét adó keleti tartományokban 8,9 százalékkal csökkentek.
Elemzők az adatok fényében végképp valószínűtlennek tartják, hogy a GDP bővülése idén elérje a kormány által prognosztizált 2 százalékot (az eredeti előrejelzés még 3 százalék volt, ezt tavasszal korrigálták). Hasonló véleményen van a kormány öt bölcs néven ismert tanácsadó testülete is, mely a Der Spiegel értesülése szerint 1,4 százalékos bővülésre számít. Bert Rürup, az ötök egyike még ezt is túlzottnak tartja. Rürup úgy véli, a költségvetési hiány felduzzasztása árán új forrásokat kellene biztosítani a foglalkoztatási helyzet javítása érdekében. Szerinte az ilyen célú állami adósságnövelés elfogadható, feltéve, hogy közben a kormány elkötelezett marad a deficit azon elemeinek csökkentése iránt, amelyek nem függenek a gazdasági ciklustól.
P. Z.

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet