Az áprilisban prognosztizált 3,3-4,4 százalék helyett előreláthatólag 5,1-5,8 százalék lesz decemberben a 12 havi infláció - derül ki a CNB negyedéves jelentéséből, amely 2002 végére 3,5-4,9 százalékos 12 havi inflációt vár. A kamatdöntések alapjául szolgáló nettó infláció, amely a hatósági árak és a közvetett adók hatását nem tartalmazza, decemberben a CNB szerint valószínűleg 3,5 és 4,4 százalék között lesz, szemben az előzőleg valószínűsített 1,9-3,2 százalékkal, 2002 végére pedig 3,5-4,9 százalék a prognózis.
Júniusban a nettó havi infláció 1,3 százalék, a 12 havi pedig 4,4 százalék volt, ám az elemzőket ennek ellenére váratlanul érte, hogy a múlt hónap végén a jegybank a történelmi mélypontról 25 bázisponttal, 5,25 százalékra emelte az irányadó kéthetes repokamatot.
Előzőleg a CNB 1998 júniusától ez év februárjáig összesen 19 alkalommal csökkentett kamatot a gazdaság élénkítése érdekében, de az utóbbi hónapokban az infláció rohamosan emelkedni kezdett.
(Folytatás az 2. oldadon)
A 12 havi ráta áprilisban 4,6, májusban 5, júniusban pedig már 5,5 százalékot mutatott, miután egy hónap alatt már 1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Zdenek Tuma, a CNB elnöke az új inflációs prognózis közzététele után sajtótájékoztatóján elmondta: az inflációs nyomásnak az elkövetkező hónapokban várható erősödése miatt emeltek kamatot. A jegybank szerint az inflációs veszély oka ezúttal szinte kizárólag a belföldi kereslet, illetve a hatósági áremeléseknek az inflációs várakozáson keresztül a béremelési nyomásban megmutatkozó hatása. Külső tényezők nem játszanak közre, mert például nem kell olajár-emelkedéssel számolni és várhatóan a korona is stabil marad.
Ugyancsak az erősödő belső keresletre hivatkozva a CNB egyúttal 2,9-ről 3,8 százalékra, jócskán felfelé módosította a GDP idei növekedésére vonatkozó prognózisát. Elemzők szerint a gyorsabb GDP-bővülés önmagában jó hír, a jegybank inflációs helyzetmegítélése azonban arra enged következtetni, hogy a júliusi kamatemelés egy szigorítási kurzus kezdete, még ha drasztikus mértékű emelések nem is várhatók. A monetáris politika agresszivitásának megítélése szempontjából mindenesetre kulcsfontosságú, hogy mit mutatnak a szerdán közzéteendő júliusi inflációs adatok.
(NAPI)
