Májusban a vártnál nagyobb mértékben esett az Ifo üzleti bizalomindex, ami azt jelzi, hogy a következő hónapokban tovább lassul a német gazdaság. A Bundesbank egyik vezetője szerint a recesszió lehetőségét sem lehet kizárni. Növeli ugyanakkor a kamatcsökkentés esélyét, hogy az előzetes júniusi adatok az infláció mérséklődését jelzik.
A német Ifo-index májusban kétéves mélypontra, 90,9 pontra csökkent az áprilisi 92,5-ről, noha a Dow Jones által megkérdezett elemzők 92,1, a Reuters által megkérdezett szakértők pedig 91,7 pont körüli értékre számítottak. A hétezer nyugatnémet vállalatra kiterjedő felmérés alapján számított index két komponense - a jelenlegi feltételek, illetve a kilátások megítélése - egyaránt esett. A német gazdaság további alakulása szempontjából különösen a kilátások megítélésének romlása aggasztó: ez a részindex 96,6-ról 95,0 pontra süllyedt, noha a szakértők ennek stabilizálódására számítottak. Gernot Nerb, a gazdasági kutatóintézet vezető közgazdásza szerint ebből arra lehet következtetni, hogy még nincs itt a mélypont: a következő hónapokban tovább lassul a gazdaság.
Szakértők szerint nem zárható ki a recesszió lehetősége sem, ami technikailag azt jelenti, hogy a bruttó hazai termék (GDP) két egymást követő hónapban zsugorodik. Az első negyedévi 0,40 százalékos növekedés után a második negyedévben egyes elemzők szerint nulla növekedés vagy csökkenés várható. Hans-Helmut Kotz, a Bundesbank igazgatótanácsának tagja ugyancsak azon a véleményen van, hogy fennáll a recesszió lehetősége, és még az 1,5 százalékos GDP-növekedési célkitűzés is túl ambiciózusnak tűnik. Az amerikai gazdaság szerinte viszonylag közel van a recesszióhoz és ez a jelentős export miatt közvetlen hatást gyakorol a német gazdaságra.
Az eurózóna teljesítményének egyharmadát adó német gazdaság további lassulása várhatóan elegendő okot fog szolgáltatni az Európai Központi Bank (ECB) számára, hogy már a közeljövőben rászánja magát a kamatok mérséklésére, különösen a kedvezőbb inflációs adatok nyomán. Így mind több elemző számít arra, hogy a bank még az augusztusi szünet előtt, azaz a kormányzótanács július 5-i ülésén 25 bázispontos csökkentést hajt végre. Tegnap négy német tartomány tett közzé előzetes inflációs adatokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy a fogyasztói árak emelkedésének üteme a hatéves csúcsot jelentő májusi 3,5-ről júniusban 3,1 százalékra mérséklődött. A szövetségi statisztikai hivatal hat tartomány adatainak ismeretében hétfőn teszi közzé az előzetes júniusi inflációs adatokat. Az infláció határozott mérséklődését egyebek között az üzemanyagárak csökkenése tette lehetővé. Az élelmiszerárak három tartományban nőttek és csak egyben mérséklődtek havi szinten.
G. T.
