Alacsonyabb növekedési pályára áll a lengyel gazdaság

A lengyel GDP-növekedési ütem 1998-as lassulása nyomán széles körű szakmai vita bontakozott ki a konjunktúra fenntarthatóságával kapcsolatban. A GDP növekedésének lassulása már 1998 első három negyedévében megkezdődött, de csak az orosz válságot követően vált jelentősebbé. A 6,4, 5,4 és 5 százalékos negyedéves növekedési adatok után a negyedik negyedév csak 2,9 százalékos bővülést hozott. A tendencia 1999 első félévében is folytatódott, amit elsősorban az ipari termelés vártnál kedvezőtlenebb alakulása és a beruházási tevékenység mérséklődése magyaráz.
A GDP szerkezetét tekintve látható, hogy a lengyel konjunktúra fő húzóerejét a 90-es évek második felében a belső kereslet jelentette. A hazai felhasználáson belül előnyös, hogy az elmúlt években a fogyasztással szemben a beruházási tevékenység dominált, amit a beruházási és a fogyasztási hányad kelet-európai viszonylatban kedvező egymáshoz viszonyított súlya is mutat.
Fenntartható konjunktúra
Az egy számjegyűre apadt infláció, a fegyelmezett költségvetési politika, a devizatartalékok magas szintje, a gyorsuló működőtőke-beáramlás, a bankrendszer regionális viszonylatban kedvező helyzete szintén arra utal, hogy a lengyel konjunktúrát nem veszélyeztetik a cseh vagy a szlovák esetben tapasztalható fundamentális szerkezeti problémák. A fentiek miatt inkább azokat a véleményeket osztjuk, melyek szerint az 1998-as növekedési ütemcsökkenés mögött részben a külső környezet negatív változása, részben tudatos monetáris és fiskális politikai beavatkozás áll: az 1997. év végi kamatemelés, valamint a költségvetési deficit csökkentésére irányuló lépések következetes végrehajtása a tavalyelőtti évben egyaránt a gazdaság "túlfűtötté" válásától való félelmeken alapultak és a belső kereslet visszafogását célozták. A távol-keleti, valamint az orosz válság tovagyűrűző hatása, az EU-régió növekedésének lassulása ezeket a folyamatokat erősítette fel 1998 vége táján és 1999-ben is.
Mindezek ellenére kétségtelen, hogy léteznek azok a strukturális problémák, amelyekre a növekedés hosszabb távon való fenntarthatóságának megkérdőjelezői mutatnak rá. Ezek közül a két legfontosabb a reorganizációra és privatizációra szoruló állami nagyvállalati kör - elsősorban a hajógyártás, a nehéz- és vegyipar, a bányászat és a hadiipar területén -, valamint a mezőgazdasági túlfoglalkoztatottság és az agrárszektor alacsony hatékonysága.
A lengyel középtávú makrogazdasági kilátásokkal kapcsolatosan - a strukturális problémák mérsékelt dekonjunkturális hatásának valószínűsítése mellett - további fontos feltételezésünk, hogy a jelenlegi szakszervezeti-liberális (AWS-UW) koalíció a belső viták és külső támadások ellenére 2001-ig hatalmon marad, és a következetes monetáris és fiskális politika alkalmazásának politikai támogatottsága a választások után, 2002-re és 2003-ra is fennmarad.
Lengyelországra vonatkozó prognózisunk fő feltételezése, hogy a gazdaság középtávon nagyobb konjunktúratörések nélkül, de az 1998-at megelőző időszaknál összességében alacsonyabb - és átmeneti dinamizmuscsökkenésekkel járó - pályán fejlődik. A gazdaság szerkezeti gondjai a konjunktúra fenntarthatóságát alapvetően nem veszélyeztetik. Hatásuk sokkal inkább az államháztartási folyamatokban és a külső egyensúly romlása irányába ható versenyképességi gondokban lesz tetten érhető.
Romló külső egyensúly
A lengyel külkereskedelmi egyenleg az 1994-98-as öt évben folyamatos romlást mutat. A dollárban számolt import növekedési üteme minden évben meghaladta az exportét, és a kereskedelmi hiány relatív mutatóiban is jelentős romlás következett be. A forgalomarányos deficit 16, a GDP-arányos 8 százalékkal emelkedett öt év alatt.
Noha a lengyel export tartósan nem tud lépést tartani a lakosság javuló jövedelmi helyzete és a modernizációs beruházások által teremtett keresleten alapuló importbővüléssel, a konjunktúra fenntarthatóságát külső egyensúlyi problémák nem veszélyeztették, mivel a folyó fizetési mérleg egyéb tételei jelentősen csökkentették a mérleg hiányát. A tendencia kétségtelenül kedvezőtlen, mivel a kereskedelmi deficit csökkentéséhez az egyéb tételek többlete 1996-ban még 80, 1997-ben már csak 60, 1998-ban pedig csak 50 százalékban járult hozzá. Ennek következtében a GDP-arányos hiány az elmúlt három évben 1 százalékról 4 százalék fölé emelkedett.
A folyó fizetési mérleg középtávú alakulása szempontjából az a várakozás a meghatározó, hogy a kereskedelmen kívüli, egyéb tételek az elkövetkezendő időszakban egyre kevésbé fogják ellensúlyozni a kereskedelmi egyensúlytalanságot. Ennek következtében 2000-től kezdődően a folyó fizetési mérleg GDP-arányos deficitje 6-7 százalék között alakulhat.
A fenti becslés részben az egyéb tranzakciók szufficitjének csökkenő trendjén alapul. A lengyel statisztika ebbe a kategóriába sorolja a határ menti kereskedelmet, amelyben az átmenet első éveiben a németek bevásárlóturizmusa, később az ukrán és egyéb keleti magánimport vált meghatározóvá. Az 1999. féléves adatok azt mutatják, hogy az orosz válságot követő leértékelések hatásaira az ágazat rendkívül érzékenyen reagált. A határ menti kereskedelem további folyamatos csökkenésének prognosztizálása elsősorban az érintett kelet-európai országok gazdasági nehézségeivel és az EU-hoz való közeledésnek a magánimport szigorítására gyakorolt hatásával indokolható.
Szintén a fizetési mérleg romlását eredményezi, hogy a nagy volumenű működőtőke-beáramlás előbb-utóbb elkerülhetetlenül jövedelemkivonással, profitrepatriálással jár. Ezek a tranzakciók részben a jövedelmek egyenlegét rontják, részben különböző szolgáltatásokba burkoltan jelenhetnek meg, amelyek a szolgáltatásmérleg hiányának növekedését okozzák. Három-négy éves átlagos gesztációs periódussal számolva a külföldi invesztíciók esetében ezek a hatások különösen erőteljessé válhatnak az időszak vége felé, mint azt előrejelzésünkben a szolgáltatás- és jövedelemmérleg egyenlegének komoly romlása is mutatja 2002-2003-ban.
A javuló export-versenyképesség, illetve a záródó áruexport-áruimport rés ellenére - tartósan magas működőtőke-beáramlás feltételezése mellett is - a folyó fizetési mérleg deficitjének tartósan magas GDP-arányos szintje egyre inkább a távolabbi növekedési kilátásokat veszélyeztető tényezővé válhat Lengyelországban.
Az 1990-es évek közepétől gyors és szinte töretlen a dezinfláció Lengyelországban, ami a reál-GDP dinamikus növekedése és a jelentős tőkebeáramlás nyomán a reál-pénzmennyiségnek és a gazdaság monetizáltságának gyors bővülése mellett következett be. A dezinflációban meghatározó az előre bejelentett csúszó leértékeléses árfolyam-politika szerepe, amely korlátozza a nominális változók korrekcióját és az inflációs várakozásokat, miközben az árfolyamsáv centrumát adó központi paritás csökkenő ütemű leértékelése visszafogja az importárakból eredő inflációs nyomást az erőteljesen nyitott gazdaságban. A dezinfláció másik fontos tényezője az 1990-es évek második felében folyamatosan enyhülő inflációs inercia, a nominális bérnövekedés mérséklődő üteme, ami korlátozta a költséginfláció erejét. Végezetül az elmúlt 18 hónapban a külső sokkok is kedvezően befolyásolták a dezinflációt, és ez lehetővé tette, hogy a jegybank az új monetáris rendszer, az inflációs célkitűzés keretében 2003-ra, a tervezett EU-csatlakozás időpontjára 4 százalékos fogyasztói árindex-növekedést fogalmazzon meg célként.
Az előrejelzési időszakon belül a dezinflációt kedvezően érinti a monetáris és fiskális politika szigora, a zloty havi leértékelésének ismételt csökkentése és a valuta tartós reálfelértékelődése, a jegybank növekvő hitelessége, valamint a korábbinál mérsékeltebb reál-GDP-növekedés is. Veszélyforrás lehet egyes államháztartási alrendszerek egyensúlyi helyzete, a szabályozott árak liberalizálása, a folyó fizetési mérleg egyenlegének alakulása. Az 1998-as 11,8 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedést követően 1999-ben 7 százalékos, 2000-ben és 2001-ben 6-6,5 százalékos, 2002-2003-ban 4,5-5 százalékos lehet a pénzromlás mértéke.
Marad a széles árfolyamsáv
A nominális árfolyam alakulását és az árfolyam-politika jellegét három tényező határozza meg. Egyrészt a csúszó leértékeléses árfolyamsávon alapuló árfolyamrendszer, amelynek elsődleges feladata 1991. májusi bevezetése óta a főbb kereskedelmi partnerekkel szemben fennálló inflációs rés mérséklése volt. A másik tényező a központi paritás körüli sáv fokozatos, majd 1996-tól gyorsuló ütemű szélesítése a monetáris politika mozgásterének növelése, valamint a tőkemérleg és a folyó fizetési mérleg árfolyamra gyakorolt ellentétes hatásainak semlegesítése érdekében. A harmadik rövid távú tényezőt a feltörekvő piacokat megrázó valutaválságok jelentették (különösen az orosz és az 1999-es brazil), amelyek átmenetileg nagyobb árfolyam-ingadozást eredményeztek. A kedvező növekedés, az inflációs célkitűzés rendszerén belül is mérséklődő infláció, valamint a javuló egyensúlyi mutatók és a külső sokkok hatásának elmúlása mindazonáltal a zloty fokozatos erősödését eredményezte.
Az árfolyam-politikai kilátásokat illetően meghatározó az árfolyamrendszer várható alakulása. A központi paritás körüli lebegési sáv szélesítése mögött az inflációs célkitűzésre történő átállás, a tőkebeáramlások monetáris aggregátumokat növelő hatása mellett az a szándék is tetten érhető, hogy a zloty árfolyama a rugalmas árfolyamrendszerekre jellemző módon, egyre kisebb jegybanki beavatkozás mellett határozódjon meg. Így a piaci folyamatok kialakíthatják az egyensúlyi árfolyamot, és később ezen lehet a zloty árfolyamát az euróhoz rögzíteni. Emellett azonban egy ideig előreláthatólag fennmarad a csúszó leértékeléses árfolyamsávrendszer, mert a lengyel és a főbb kereskedelmi partnerek közötti inflációs eltérések miatt a kereskedelmi javak nemzetközi versenyképességének megőrzése érdekében szükség lesz a zloty nominális leértékelésére is. A széles sáv fenntartása egyben lehetőséget ad arra is, hogy a reál-GDP gyors növekedése, a belső megtakarítások elégtelensége, valamint a szerkezeti reformok eredményeképpen a jelentős tőkebeáramlásból eredő sterilizációs költségeket mérsékeljék. Mindezek alapján 1999-ben a tavalyival megegyező mértékű, majd 2000-ben ennél kisebb leértékelődésre számítunk (5,5, illetve 4,5 százalék). Ezt követően 2001-2002-ben kissé felgyorsul a zloty nominális leértékelődése, elsősorban annak nyomán, hogy várakozásaink szerint a valuta a sáv gyenge oldalán fog tartózkodni.
Restriktív fiskális politika
Az államháztartás stock- és flow-mutatói eltérően alakultak az elmúlt években: miközben az államadósság GDP-arányos értéke fokozatosan mérséklődött, az államháztartási hiány viszonylag mérsékelt szinten stabilizálódott, a költségvetési egyenleg pedig érezhetően romlott az utóbbi két évben. A változatlan államháztartási egyenlegben elsősorban szerkezeti adottságok játszanak szerepet: elsősorban a jelentős támogatások (mezőgazdaság, hajógyártás és acélipar), valamint a romló demográfiai mutatók negatív hatásai az egészségügyi és nyugdíjkiadásokra. A folyó fizetési mérleg deficitjének csökkentése érdekében a növekvő magánfogyasztás és -beruházások mellett elkerülhetetlen a restriktív költségvetési politika és az elsődleges egyenleg többletének növelése. Ezt nehezíti a nyugdíjreform és a tervezett adóreform bevételcsökkentő hatása, amit részben a nagyobb privatizációs bevételek ellentételeznek. Az államháztartási hiány 2000-ben és 2001-ben 2 százalék, majd 2002-2003-ban 1,5 százalék lesz, míg az államadósság/GDP arány 1999-ben 40, 2000-ben 38 százalékra csökkenhet, és 2003-ban 34 százalékos lesz.
Magas reálkamatok
A lengyel monetáris politika mozgásterét nagymértékben meghatározza a reál-pénzmennyiség rendkívül dinamikus bővülése és a jegybank törekvése e növekedés kezelhető keretek között tartására. A reál-pénzmennyiség bővülésével párhuzamosan a belföldi hitelállomány reálnövekedése is gyorsult az elmúlt években: a hitelkínálat növekedésének elsődleges területe a vállalati szektor volt. A pénzmennyiséget és a belföldi hitelállományt tekintve az előző évekhez hasonló gyors reálnövekedésre számítunk a jelentős tőkebeáramlás, a magánszektor magas tranzakciós pénzkereslete, valamint a pénzügyi rendszer befejeződő privatizálása nyomán a pénzügyi szolgáltatások iránti kereslet bővülése miatt.
A nominális kamatszint távolról sem követte a sikeres dezinflációt, és az elmúlt négy évben jelentősen növekedett a reál-kamatszínvonal, amiben elsődleges szerepet játszott a jegybank törekvése, hogy monetáris politikai eszközökkel fékezze a kamatcsökkenést. A folyó fizetési mérleg hiányának szintje, a jelentős nettó tőkebeáramlás sterilizálása, a dezinfláció támogatása változatlanul magas, 7-8 százalékos reálkamatszintet eredményez rövid távon, ami a szélesebb árfolyamsáv mellett is további nettó tőkebeáramlás ösztönzője lesz.
Tetemes nettó tőkebeáramlás
Lengyelországban a nettó tőkeáramlásban 1998-tól érezhető fordulat állt be, a nettó beáramlás volumene jelentősen emelkedett mind a GDP-hez, mind a korábbi évekhez viszonyítva. Ezen belül kiugróan emelkedett a közvetlen tőkebefektetések nagysága, a jelentős kamatrés nyomán a vállalati és banki szektor nettó hitelfelvétele, miközben a portfólióbefektetések volumene változatlan maradt. Az előrejelzési időszakon belül várhatóan a nettó tőkebeáramlások volumene megközelítheti az 1998-as kiugró érték 75-80 százalékát. Ezen belül a közvetlen tőkebefektetések volumene az elkövetkező két-három évben elérheti a 4-4,5 milliárd dolláros szintet, míg a portfólióbefektetések esetében várakozásaink szerint az elmúlt időszakra jellemző 1-1,3 milliárd dolláros körüli beáramlás várható. Emellett az előrejelzési időszakban azzal számolunk, hogy a reál-GDP gyors növekedésének és ezen belül az export növekvő mértékű hozzájárulásának eredményeképpen folytatódik az adósság/GDP és az adósság/export mutatók további csökkenése, miközben a jegybank devizatartalékai előreláthatólag tovább emelkednek, köszönhetően a jelentős nettó tőkebeáramlásnak.