2024-ben a vármegyeszékhelyeken és a fővárosban közel 60 ezer lakóingatlan cserélt gazdát a KSH adatai szerint, ezzel a teljes országos lakáspiaci forgalom majdnem felét ezek a települések adták, olvasható az OTP Ingatlanpont elemzésében.
A legtöbb ingatlan Budapesten, azon belül is a XI. és a XIII. kerületben cserélt gazdát, ezen a két piacon egyaránt több mint 3200 eladást regisztráltak 2024-ben. Mindkét esetben a használt többlakásos ingatlanok adták a piac legnagyobb részét, a XIII. kerületben majdnem 2300 ilyen lakáspiaci tranzakció volt, míg a XI. kerületben mintegy 1700.
Kapcsolódó
Az új többlakásos ingatlanok értékesítése is ezeken a helyeken volt a legmagasabb, mindkét kerület esetében 800 körüli darabszámmal. „Az adat azért nem meglepő, mert évek óta látszik, hogy ez a két budapesti kerület a legnépszerűbb a piacon, mind a vevők, mind a beruházók körében, itt épül a legtöbb új lakás is” – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Maradva még Budapestnél, az országos lista negyedik helyére került a XIV. kerület, ahol mintegy 2800 lakóingatlan cserélt gazdát, illetve a top10-ben van még a III., a VIII. és a VII. kerület.
Vidéken Debrecen a menő
A vidéki nagyvárosokat tekintve kiemelkedett Debrecen, ahol a két élen álló budapesti kerület után a legtöbb lakáspiaci tranzakció történt, közel 2900 ingatlan cserélt gazdát. A debreceni piac pörgése évek óta érezhető, elsősorban a városban megvalósuló nagy feldolgozóipari beruházások (BMW, CATL) vonzzák oda a munkaerőt, és ezzel az ingatlanpiacra is jótékony hatással vannak.
Hasonló figyelhető meg Szegeden, ahol a BYD beruházása hozott hasonló hatást, ezzel a csongrádi vármegyeszékhely a budapesti kerületeket leszámítva a második helyre került. A vármegyeszékhelyek közül a legkevesebb, 400 alatti adásvétel Szekszárdon történt tavaly, de Salgótarján és Zalaegerszeg sem volt a vásárlók fő célpontja.
„2025-ben összességében élénkülhet a forgalom a piacon, a tavalyi 131 ezer után 150-155 ezer lakóingatlan cserélhet gazdát” – mondta a kilátásokkal kapcsolatban Valkó Dávid.
Otthon Start Expo

Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó