Budapest VI. kerületében ügydöntő szavazáson döntöttek arról, hogy kitiltják az Airbnb-lakásokat, igaz, a lakóknak alig több mint a 20 százaléka szavazott csak erről. A rövid távú lakáskiadások több európai nagyvárosban is dzsentrifikálták a belváros környékét, vagyis a turisták nagyszáma élhetetlenné tette azt a helyiek számára, akik így jobbára kénytelen voltak kiszorulni onnan.
Ben-Ezra Orran, a Central Home ügyvezetője megemlíti, hogy az Airbnb-lakások főként a fiatal turisták körében népszerűek, részben, mert egy helyiségben akár többen is kényelmesen elférnek, részben pedig mert a bulinegyedben találhatók meg, ami egy jól sikerült este után igen kedvező lehet a külföldieknek, megkeserítve a helyiek életét.
Kapcsolódó
A szakértő a tiltás hosszú- és rövidtávú hatásai kapcsán azt mondta, meglátása szerint a koronavírus-járvány első hullámához hasonlóan nem valószínű, hogy berobban az eladási hullám, ugyanis a legtöbb befektető hosszú távon gondolkodik, valószínűbb, hogy csak a kiadás módját változtatják meg.
Ez Ben-Ezra Orran szerint ráadásul egy igen rövid, hat hónapos átmeneti időszak alatt simán meg is valósulthat, több okból:
- A kereslet jóval nagyobb az ingatlanpiacon, mint a kínálat,
- Az Airbnb lakások általában magasabb színvonalúak az egyéb albérleteknél, így nem valószínű, hogy költséges átalakításokra lesz szükség a beköltözésnél.
A szakértő hozzáteszi, olyan erős volt a bérbeadási piac az elmúlt évben, hogy ez valószínűleg egyensúlyozza majd a hirtelen megjelenő túlkínálatot. Úgy látja, az átmeneti időszak addig fog tartani, amíg a külső kerületekből nem költöznek beljebb azok, akik szívesen költöznének jobb lokációjú lakásba.
Nincs Airbnb? Megyek máshová! – jól itthagynak bennünket a turisták?
Turisztikai szakemberek úgy vélik, hogy a magánszállásadók mellett a helyi vendéglátás és kiskereskedelem is sokat veszít az Airbnb tiltásával. Akik pedig ilyen szállást keresnek, nem fognak a hotelekben kikötni. Inkább más ország felé veszik az irányt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak