A VI. kerületi polgármester szerint az országgyűlés által adott törvényi felhatalmazás egyértelműen kimondja, hogy az önkormányzatok határozhatják meg, hogy helyben hány napra engedélyezik a rövid távú szálláshelykiadást, ők pedig pontosan ezt tették.
„A terézvárosiak döntésétől számítva közel egy évig tartott, mire össze tudtak tákolni egy jogi szempontból nevetséges, politikailag viszont annál árulkodóbb indoklást” – írja Facebook-posztjában Soproni Tamás. Mint írja, a kormányhivatal most azt mondta ki nyíltan, hogy a saját Airbnb-jeik előrébb valók, mint a budapestiek otthonhoz, nyugalomhoz és magánélethez való joga.
A polgármester szerint az érvelés nonszensz, mivel úgy hiszi, a kormány értelmezésében a vállalkozás szabadsága „súlyosan korlátozva van törvények és rendeletek által: sem bordélyházat, sem kocsmát, sem aprócska akkumulátorgyárat nem lehet üzemeltetni a társasházak második emeletén. Lehet, hogy épp ez a bajuk”.
Terézváros rendeleti úton 2026-tól teljesen kitiltaná a kerületből az Airbnb-lakásokat. A kerület küzdelme a rövid távú lakhatásra kiadott magánlakásokkal már régóta tart, és később már a kormány is észrevette annak súlyosságát. Azonban az Airbnb-tulajdonosok időközben máris megtalálták a kiskaput, hogy a tilalmat kikerülhessék.
Megkérdeztük a magyarokat, betiltanák-e az Airbnb-lakásokat – meglepő eredményt kaptunk
A terézvárosi után megérkezett az Economx szavazása is: a többség Horvátország modelljére voksol.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Őstermelők, vendéglátók, kereskedők figyelem! Hétfői határidőre figyelmeztet a NAV
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Drasztikus változás a táppénzben: keményen spórolnak mostantól a betegek juttatásain
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba