Idén az első öt hónapban országosan mindössze 166 üdülőépületre adtak ki építési engedélyt, január és május között az áprilisi kiugró 63 épületes statisztikát leszámítva egy hónapban sem volt 30 felett a szám – derül ki a KSH friss statisztikájából. Így is élénkülés látszik a tavalyi első öt hónap 143 darab építési engedélyéhez képest, de 2021-ben például még több mint 280 volt ugyanez a szám öt hónap alatt.
Vagyis nem újkeletű tendenciáról beszélhetünk, tavaly az egész évben 363 ilyen engedélyt adtak ki a magyar hatóságok, ez 2015 óta a legalacsonyabb szám. A csúcsévekben, 2001-ben és 2007-ben ezer felett is volt évente a kiadott üdülőépítési engedélyek száma, ahhoz képest majdnem a harmadára esett vissza.
Kapcsolódó
Az OTP Ingatlanpont tanácsadói szerint a visszaesés annak is köszönhető, hogy már egy üdülő esetében is teljes értékű lakhatást kielégítő épületek készülnek, ilyenekre van példa a Balaton partján is. Valamint az árak továbbra is magasak, miközben a kereslet inkább stagnál, különösen a középkategóriás üdülők esetében.
A prémium szegmensben, például a vízparti luxusingatlanok piacán továbbra is van érdeklődés, főleg a külföldi befektetők részéről. Azonban mostanra olyan luxus árszint alakult ki az üdülők piacán, ami természetes módon csökkenti a keresletet. Emellett a megemelkedett telekárak, építési költségek és kamatszint sokakat visszatart az építkezésektől, illetve az infláció és a gazdasági bizonytalanság miatt sok család nem vállal be egy ekkora volumenű beruházást.
Összességében az ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az üdülőépítések visszaesése
- egyrészt anyagi okokra vezethető vissza, hiszen az utóbbi években jelentősen emelkedtek az ingatlanárak, a telekárak és az építési költségek is. Emiatt sok érdeklődő ma már kétszer meggondolja, hogy belevágjon-e egy üdülő építésébe, egyre inkább luxusnak számít ez a jelenlegi árak mellett.
- Ehhez jön még a bizonytalan gazdasági környezet, az elmúlt évek magas inflációja, ami még azokat is elbizonytalaníthatja, akik egyébként megengedhetnék maguknak egy üdülő megépítését vagy megvásárlását. Ebben a környezetben a potenciális keresletet jelentők is inkább megtakarítani, félretenni igyekeznek.
- A harmadik pedig egy technikai ok lehet: több településen is más elbírálás alá esnek az üdülők a helyi adók (ingatlanadó) szempontjából, ezekre magasabb terhet kell fizetni. Éppen ennek kikerülése miatt elképzelhető, hogy a nyaralók egy részét állandó lakóhelyként jelentik be hivatalosan.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter