A Duna House lakásárindexeinek többsége hosszú évek óta először mutatott csökkenést 2019 utolsó negyedévében, a legnagyobb visszaesést a panellakások mutatják, a fővárosban, valamint a keleti és nyugati országrészben is esett ennek a lakástípusnak az ára tavaly az utolsó három hónapban. Az árakra az is hatott, hogy decembert - az elmúlt három évet nézve - a leggyengébb kereslet jellemezte - idézi a cég kimutatását az MTI.
A társaság tájékoztatása szerint ugyanakkor a budapesti téglalakások ára még mindig nő, miközben a használt lakásoknál emelkedik az értékesítési idő és a meghirdetett árból is többet kell engedniük az eladóknak: míg tavalyelőtt a negyedik negyedévben ez az arány 3-4 százalék volt, addig tavaly már elérte a 6 százalékot.
Kapcsolódó
Az értékesítési idő Budapesten például a panellakások esetében a 2018-as 60-64 napról tavaly decemberre 73-94 napra nőtt, miközben keleten 20 nappal, 64 napra csökkent, nyugaton pedig lényegében változatlanul 65 nap.
Az adatok alapján visszaesett a befektetői célú vásárlások aránya, miközben egyre több ilyen vevő adja el ingatlanát. Tavalyelőtt decemberhez képest a befektetői vásárlók aránya 8 százalékpontot esett és így 45 százalék volt 2019 decemberében a fővárosban, míg vidéken 2 százalékpontot csökkenve, 27 százalék az arányuk. Az eladói oldalon a befektetési értékesítés a fővárosban 14 százalékra emelkedett a tavalyelőtti 5 százalékról.
Ugyanakkor az újlakás-piacon az év végén kivezetett kedvezményes lakásáfa miatt is még mindig emelkedő árakat és a használtlakás-piacnál jóval élénkebb érdeklődés tapasztalható. Budapesten az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára 883 ezer forint volt a negyedik negyedévben, ez a harmadik negyedévben még csak 857 ezer forint volt, így egy negyedév alatt 3 százalékot emelkedett.
A jelzáloghitelezés piaca az arányaiban nagyobb lakossági forgalom miatt továbbra is erősödő fázisban van: míg 2018-ban 850,35 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel a vevők, addig az adatok és becslések szerint 2019-ben 903,33 milliárd forintra nőtt ez az összeg.
Tavaly a társaság adatai szerint 146 037 adás-vétel történt, a statisztikai adatok szerint 2017-ben 153 770, míg 2018-ban 163 695 tranzakció volt.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót