Ugyan csak szeptemberben indul az Otthon Start program, azonban már most hatással van az ingatlanpiacra – legalábbis, ami a keresleti oldalt érinti. „A zenga.hu adataiból az látszik, hogy már az Otthon Start program bejelentésének hetében 10 százalékkal megnőtt a keresések száma a megelőző héthez képest, a bejelentést követő héten pedig már 15 százalékkal volt több a komoly érdeklődés az oldalon” – mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője.
A kormányzat július elején jelentette be, hogy fix 3 százalékos hitelt biztosítanak az elsőlakás-vásárlóknak. Az eddig ismert részletek szerint azok, akik legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkeznek egy ingatlanban, maximum 50 millió forint hitelösszeget 10 százalékos önrésszel vehetnének fel.
Az ingatlan értéke lakás esetében legfeljebb 100, családi ház esetében 150 millió forint lehet, a négyzetméterár pedig nem lehet magasabb 1,5 millió forintnál.
Az év elején tapasztalat ingatlanpiaci boom tavasz végére enyhülni látszott, a komoly érdeklődők száma az év elejéhez képest csökkent. A most bejelentett lakásvásárlási program azonban újabb lendületet hozott az ingatlanpiacra, bár az még nem érte el az év elejei szintet. Mint Futó Péter mondta, a 2025 második hetében mért csúcsnál még mindig kevesebb az érdeklődő, az elmúlt héten az akkori értékek 85 százalékát érte el a komoly érdeklődők száma. „Hogy a jövőben folytatódik-e a növekedés, arra a program további részletszabályai is hatással lesznek, ugyanakkor az a döntés, hogy az 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezők is felvehetik a kedvezményes hitelt, erősebb keresletet vetít előre” – hangsúlyozta a zenga.hu elemzési vezetője.
Budapesten és a Balatonnál kisebb lesz a kínálat
A zenga.hu hirdetési portál kínálata szerint az Otthon Start program feltételeinek a vármegyékben található lakóingatlanok legalább 80 százaléka megfelel. A lakások esetében Budapesten kívül három olyan vármegye van, ahol a támogatható kínálat nem éri el a 80 százalékot, azaz a négyzetméterárak nagyobb arányban haladják meg az 1,5 millió forintot, a vételár pedig a 100 vagy 150 millió forintot.
„Ide sorolható Zala, Veszprém és Somogy, vagyis a Balatonnal határos vármegyék, ahol feltehetően a hirdetésekben szereplő partközeli lakások négyzetméterára sok esetben meghaladja az 1,5 millió forintot, különösen Somogyban látványos ez, ahol a Balaton déli partján sok az új építésű lakás”
– emelte ki Futó Péter.
Azzal, hogy a családi házaknál az értékhatár 150 millió forintra emelkedik, az olyan drágább környékeken is erősödhet a program miatti kereslet, mint Pest vármegye, és főként a főváros agglomerációja. A zenga.hu adatbázisa szerint ugyanis itt a lakóházak átlagára magasabb arányban haladja meg a 100 millió forintot, mint az ország többi részén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni