A szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 3,2 százalékkal emelkedett februárban az előző hónaphoz képest.
Amennyiben éves összehasonlítást nézünk, úgy azt látjuk, hogy mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 4,8, az egyéb építményeké 5,9 százalékkal. Az egyéb építmények építésének növekedése - a korábbi hónapokhoz hasonlóan - az ország több területén folyó útépítési, vasút-felújítási munkákkal, valamint közműfejlesztésekkel függött össze.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 1,8, az egyéb építményeké 4,7 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítés ágazat termelése 7,2 százalékkal nőtt.
A megkötött új szerződések volumene 40,7 százalékkal kisebb volt. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 16,8, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 50,7 százalékkal maradt el a 2014. februáritól.
Az új szerződések elmúlt hónapokban tapasztalt visszaesése miatt az építőipari vállalkozások 2015. február végi szerződésállományának volumene 26,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 6,6, az egyéb építményeké 30,5 százalékkal kisebb volt.
Legolvasottabb
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Orbán Viktor elárulta, mennyi időre elegendő olaja van Magyarországnak
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Négy év, kétmillió áldozat – Putyin villámháborúja Európa legvéresebb poklává vált
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd