Rekordmértékben csökkentek a lakásárak Németországban az idei második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt adatai szerint.
A lakóingatlanok ára 9,9 százalékkal volt alacsonyabb az április-júniusi időszakban, mint egy évvel korábban.
Ez a legnagyobb mértékű csökkenés a lakásárak alakulásáról készített rendszeres adatfelvétel 2000-es kezdete óta.
A lakásárak éppen egy évvel korábban, 2022 második negyedévében voltak a legmagasabbak Németországban. Azóta folyamatos a visszaesés, amelynek üteme azonban lassul. Ezt mutatják a negyedéves összehasonlítású adatok. A második negyedévben 1,5 százalékos volt a csökkenés az előző három hónaphoz képest, míg az első negyedévben 2,9 százalékos, a tavalyi utolsó negyedévben pedig 5,1 százalékos volt volt a visszaesés a megelőző negyedévhez képest.
A lakásárak csökkenésének fő oka a finanszírozási költségek emelkedése és a tartósan magas infláció, ami szűkíti a lakásvásárlásra készülők mozgásterét
– emelte ki a Destatis jelentéséről készített összeállításában a Handelsblatt című üzleti lap.
Martin Güth, a Baden-Württemberg tartományi bank (Landesbank Baden-Württemberg - LBBW) közgazdásza a lapnak nyilatkozva rámutatott, hogy a drágulás hosszan tartó szakasza után kezdtek csökkeni az árak, ezért még mindig nem olcsó a lakás Németországban, és a megemelkedett kamatok miatt egyre kevesebb háztartás számára megfizethető.
Az elemző szerint az árak valószínűleg tovább csökkennek, de mérsékelt ütemben. A kínálat pedig változatlanul szűkös, ezért a lakhatás továbbra is drága marad, akár bérlakásban, akár öröklakásban – mondta Martin Güth.
Az ország legnagyobb ingatlanüzemeltetője, a Vonovia nevű óriáscég éppen a napokban jelentette be, hogy a költségek növekedése miatt egyelőre csak előkészítenek, de nem építenek meg 60 ezer lakást. A terveket kidolgozzák, a jogi előkészítő munkát is elvégzik, de a kivitelezésnek majd csak akkor látnak hozzá, amikor újra megéri majd lakást építeni – mondta Rolf Buch, a vállalat vezetője a Berliner Morgenpost című lap csütörtöki számában közölt összeállításban.
A társaság adatai szerint
a négyzetméterenkénti kivitelezési költség alig néhány év alatt háromezerről ötezer euróra emelkedett, így négyzetméterenként havi 20 euróért kellene kiadni a lakásokat, ez a bérleti díj pedig sok embernek megfizethetetlen.
Rolf Buch arról is szólt, hogy a lakásínség megszüntetéséhez évente 700 ezer lakást kellene építeni Németországban.
A 2021 végén hivatalba lépett szövetségi kormány programjában az áll, hogy gondoskodni kell évi 400 ezer megfizethető, korszerű, a klímaváltozásra tekintettel megtervezett lakás felépítéséről. Ezt a célt eddig nem sikerült elérni, és az újépítésű lakások száma az idén várhatóan a 200 ezret is alig éri el. A kormány ezért elkezdett összeállítani egy intézkedési csomagot, és szeptember végére egyeztetésre hívta az ágazat vezető szereplőit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Debütált az olcsó áruval operáló boltlánc Magyarországon
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál