Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója a Real Estate Beach konferencián feltette a kérdést, szabad-e egyáltalán lakásfejlesztéssel foglalkozni, amikor a magyar lakásállomány közel 30 százaléka üresen áll? Szerinte új lakásokra szükség van, hiszen az építőipar számára ezek biztosítják a folyamatos működés alapját. A probléma inkább az, hogy hiányzik az egységes, hosszú távú stratégia.
Mint mondta, a felelős lakásfejlesztés nem csupán új épületek létrehozását jelenti, hanem értékteremtést is – olyan otthonok megteremtését, amelyek hosszú távon biztosítják a családok, közösségek és városrészek fejlődését.
Scheer üdvözölte a támogatott 3 százalékos lakáshitel-program elindítását, amely szerinte a kisebb pénzügyi lehetőségekkel rendelkező vásárlóknak is esélyt adhat a saját lakáshoz jutásra. Ugyanakkor figyelmeztetett a szakma felelősségére: valódi értéket akkor teremtenek a beruházások, ha a fejlesztők a környezethez és a közösséghez illeszkedő léptékben építkeznek – elkerülve a túlzó, a városi szövetet megbontó beépítéseket. Példaként egy kerülendő gyakorlatot hozott fel: amikor egy olyan telekre, amely legfeljebb háromszintes beépítésre alkalmas, felhúznak egy tizenkét emeletes házat.
Az értékteremtés nem a megtérülésben mérhető, hanem abban, hogy a létrehozott lakások és környezetük évtizedek múlva is fenntartható, korszerű és szerethető marad. A felelős beruházások így a jövő generációinak is biztonságos és stabil alapot adnak.
Előre kell gondolkodni
Az ingatlanpiac különböző szegmensei (például logisztika, lakóingatlan, irodapiac) hosszú távra építenek. Ezek természetes módon tartalmaznak hegymeneteket és lejtmeneteket, amelyekhez a piaci szereplőknek alkalmazkodniuk kell – hangsúlyozta Kiss Ákos, a Property Market Kft. ügyvezetője.
A „tudatos fejlesztő” ebben az időszakban nem külső körülményekre vár, hanem belső átalakításokat hajt végre, és olyan termékeket készít elő, amelyek a megfelelő pillanatban piacra vihetők. Ez a gondolkodásmód a jelenlegi bizonytalan környezetben különösen értékes.
Már a turizmus is prémium
Makra Sándor, a Market Asset Management Zrt. vezérigazgatója rámutatott, hogy Budapest látogatószáma folyamatosan növekszik, és egyre több prémium turista érkezik az országba. Hazánk így fokozatosan elmozdul a tömegturizmustól a magasabb minőségű, prémium szegmens felé. Ebbe a trendbe illeszkedik a ferihegyi repülőtér fejlesztése és az atlanti járatok számának emelkedése, amelyek új lendületet adhatnak a piacnak, amit hosszú távon ki lehet majd aknázni.
Az egyértelműen látszik, hogy Bécs előnyben van Budapesttel szemben, de hazánknak remélhetőleg kitörési pontot jelenthet a hotel + rezidencia mix modellek, valamint a lifestyle hotelek, amelyek abszolút a vendégélményre és a hangulatra fókuszálnak, ezekben nem a hagyományos hotelstruktúrával találkozhatunk. Mint Makra Sándor mondta, ezek „dizájn gyorséttermi” élményt kínálnak a vendégeknek, amire van bőven kereslet.
A finanszírozás oldaláról elhangzott: a bankok ma sokkal szigorúbbak, az üzleti modelleket erősebben diszkontálják, és bár van lehetőség versenyeztetésre, a könnyű pénz időszaka véget ért. Ezzel párhuzamosan az intézményi befektetők egyre inkább elvárják az ESG-megfelelést, amely nemcsak finanszírozási előny, hanem a vendégeknek is nagy plusz lehet. Kérdés persze, hogy egy „zöld” hotelben hajlandóak-e a fogyasztók például 15 euróval magasabb díjat fizetni éjszakánként a jövő érdekében. Az energetikai fejlesztések – például egy CC minősítésű épület AA szintre való emelése – valódi értéknövekedést jelentenek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiszivárgott egy titkos jelentés: közpénzzel való visszaéléssel vádolják Karácsony Gergelyt
Új frontvonal nyílt a Penny és a Lidl között: a nyugdíjasok vehetik a legolcsóbban a közkedvelt csemegét
Megvan a megoldás: egy vizsgálat segíthet lekerülni a feketelistáról
Durvul a helyzet: Azerbajdzsán bekérette az orosz nagykövetet, mert szétlőtték a nagykövetségüket
Jön a szívbarát uniós politika
Ennyiért tankolhat szombaton, íme az árak
Magyar mintára rúgják rá az ajtót a kereskedőkre a szomszédban – elindultak a boltbezárások
Brutálisan meggyilkolták az orosz kriptomilliárdost és feleségét
Kilőtt Orbán Viktor hangjára a forint, nem fest jól a grafikon