Bár a programban meghatározott vételár-korlát (lakás esetén 100 millió, családi ház esetén 150 millió forint) teljesítése alapfeltétel, önmagában nem elegendő. A banki értékbecslés eredménye határozza meg, hogy az adott ingatlan a hitelbírálaton átmegy-e.
Ha a vételár meghaladja a becsült forgalmi érték 120 százalékát, a bank nem nyújtja a kedvezményes hitelt. Érdemes ezért résen lenni, ha egy ingatlant túláraz az eladó, akkor az kiesik a programból így az eladó és a vevő is bukja az adásvételt.
Kapcsolódó
A bank által kijelölt szakértő
- az ingatlan állapota, mérete, szerkezete és elhelyezkedése mellett a környezeti adottságokat is vizsgálja.
- Az értékbecslésnél összehasonlító adatok is szerepet kapnak, vagyis a közelmúltban értékesített hasonló ingatlanok piaci árait is figyelembe veszik.
- Bizonyos feltételek mellett a bank statisztikai módszert is alkalmazhat, amely gyorsabb és költséghatékonyabb, de szigorú kritériumokhoz kötött – az ingatlan legfeljebb 150 négyzetméter alapterületű, lakóingatlanként szerepel a nyilvántartásban, és Budapesten, megyeszékhelyen, megyei jogú városban vagy a budapesti agglomerációban található.
Mivel a bank a maximálisan nyújtható hitelösszeg meghatározásánál az ingatlan értékbecslésének eredményét veszi alapul, így ez a folyamat kulcsfontosságú szerepet játszik a hitelbírálat során.
Ha az ingatlan túlárazott, a vevő nem kapja meg a szükséges hitelt, az eladó pedig könnyen vevő nélkül maradhat. Például egy 65 millió forintért kínált lakás, amelynek banki forgalmi értéke 50 millió forint, nem finanszírozható a Fix 3 százalékos hitelből, mivel a vételár több mint 20 százalékkal haladja meg a megállapított értéket.
„A vevőnek tehát nem elég olyan ingatlant választania, amely belefér az Otthon Start árkorlátaiba – olyat kell keresnie, amelynek vételára nem tér el jelentősen a bank által megállapított forgalmi értéktől, vagyis nem lehet túlárazott” – mondta Garam Dániel, a money.hu hitelszakértője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára