Hároméves csúcsra futott fel az új lakások finanszírozására fordított lakáshitel összege: 2025 márciusában 16,28 milliárd forintot folyósítottak erre a célra a pénzintézetek. Ilyen magas összeget utoljára 2022 júniusában fizettek a bankok. A folyósított hitelösszeg decemberhez képest 40 százalékkal ugrott meg idén márciusra, éves szinten pedig – teszi hozzá Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – új lakás finanszírozására 45 százalékkal több pénzt folyósítottak a bankok, mint 2024 márciusában.
Az új lakás finanszírozás bővülésének üteme tehát öt százalékkal magasabb dinamikát jelez, mint amilyen mértékben a teljes lakáshitelpiac volumen változott. Mindezek ellenére az új lakások finanszírozása a teljes hitelpiacnak továbbra is töredéke. Idén március végén a folyósított lakáshitelek 11,82 százalékát fordították a háztartások új lakás megvásárlására.
Tovább árnyalja a képet az, hogy az ingatlanpiaci áremelkedésnek köszönhetően a finanszírozott összeg közel 50 százalékos bővülése nem járt drasztikusan növekvő értékesítéssel. Miközben 2020 és 2022 ősze között a folyósított lakáshitelek összegéből bőven 10 ezer négyzetméter feletti fővárosi új építésű ingatlant lehetett megvásárolni, addig azóta az új lakásokra folyósított havi hitelösszeg nem éri el ezt a mértéket.
Még a mostani rekordösszegű kihelyezés sem elegendő arra, hogy 130 db átlagos, 80 négyzetméter alapterületű új fővárosi lakás vételárát finanszírozni tudja a piac. 2022 márciusában, az akkori MNB program hatására az új lakásokra felvett havi hitelösszeg 385 darab, 80 négyzetméteres budapesti lakás megvásárlására elegendő keret volt. De tisztán piaci alapon 5 évvel ezelőtt, 2020. márciusában is 170 fővárosi új átlaglakás kifizetésére elegendő pénzt fizettek ki a bankok az ügyfeleiknek.
Mindennek az lehet az oka, hogy az új építésű ingatlanok ára továbbra is masszívan emelkedik: március végén a különböző felmérések szerint 1,6-1,7 millió forint közötti átlagos négyzetméterárral lehetett új lakást vásárolni a fővárosban, szemben a 2024 tavaszi 1,47 millió forinttal. Az éves árnövekedés így 10 százalék körüli.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon